banner

Erotikus mese a csalódásról




Érdekes, hogy egy-egy kósza emlék,álszent szó, találkozás mennyire rányomja örökös bélyegét az életünkre. Folyton csak várunk valamire, de mikor elérkezik a pillanat, a múlt nyomasztó dolgai előtörnek és szürkére festik a dédelgetett álmokat; valami kitörölhetetlent hagynak bennünk.
Múlt ősszel összefutottam az egyik régi barátommal Skóciában, vadászidény alatt. Különös, hogy mindketten pont akkor béreltük az egyik villát;ő a földszintet, én az emeletet. Talán csak véletlen volt; fiatalkorunkban lelkes tagjai voltunk egy pesti irodalmi klubnak és néhányan minden évben felvonultak Britannia erdeibe, ahogy az ismerősöm is. Akkoriban még nem engedhettem meg magamnak ezt a fényűzést, de ő, mint mondta, egyik évben sem hagyta ki.
Esténként aztán, elbúcsúzva vadásztársainktól, együtt üldögéltünk valamelyikünk nappalijában. Felbontottunk egy üveg bort és a kandalló mellé húzódva tréfálkoztunk; mennyi történet maradt ránk a hajdani időkből!
- Sokan voltunk - mondogatta - de ma már csak ritkán találkozom a cimborákkal. Te pedig - hiszen leköltöztél Szolnokra, nem igaz? - bólogattam és ő folytatta - Te még annyit sem. Remek kis társaság voltunk.
- Bizony - feleltem - szétszéledtünk.
Láttam az arcán, hogy valamit nagyon meg akar kérdezni tőlem. Csak hát ennyi év után eldönteni, hogy mit illik é mit nem, nehéz feladat. De a bor megtette hatását, merészséget öntött a nyelvébe.
- Figyelj, no - kezdte - mi tagadás, elszállt felettünk az idő. Talán már nem si járnék ide vénségemre, ha a feleségem még ma is élne. Hanem te hogyhogy nem nősültél meg? Mesélj erről. Mi vitt ara az útra, hogy lemondj a házasélet örömeiről, a családról?
- Hosszú mese, hosszú mese - mosolyogtam - meg keserű is.
- És nem nyomasztott soha a magány. Egy percig sem?
- Nem erről van szó; de ha szeretnéd, elmondom ennek történetét is.

Biztos emlékszel még Hatvani Péterre; mi ketten elválaszthatatlan barátok voltunk, ízlésünk, véleményünk mindenben egyforma; csupán pénz dolgában különböztünk. Ő gazdag családba született, én szegénybe. Azt hiszem ez lett az egyik összekötőnk - soha egy fillért nem fogadtam el tőle - de a mi barátságunk olyan nemesnek, földöntúlinak tűnt: megalázta a tehetősek gondolkodásmódját a társadalmi különbségekről, és kinevette a nincstelenek olykor alaptalan vádjait, sopánkodását a nagyvilági embertelenségről.
Ahogy telt az idő, egyre mélyült a barátságunk; Péter sosem volt lenéző vagy kérkedő velem szemben. Azt sem árulta el, de később megtudtam, hogy neki köszönhetem, hogy én is beléphettem a a klubba, ahova egyébként csak a módosabbak voltak hivatottak; de ezt te is tudod.
Aztán történt valami: egyre gyakrabban jelent meg az összejöveteleken egy lány, aki olyan tüneményes volt, amilyennek szeretett költőink emlegetik a földre szállt angyalokat. Karcsú és fekete hajú, zöld szemű; ó, azok a szemek; egyetlen pillantás kihívóbb tud lenni, mint a konkrét vallomás, egyetlen pillantásért lehet szeretni és meghalni!
És én tudtam magamról, hogy jóképű vagyok; beképzeltségnek tűnhet, de igaz, hogy mi, férfiak, sosem hitegetjük magunkat hiába: tisztában vagyunk adottságainkkal, legyen az jó vagy rossz.
Kegyetlenül beleszerettem ebbe a szépségbe, de Péter is. A nő pedig bánatomra, - és furcsamód némi megnyugvásomra - Pétert választotta. Hányszor hallottam őket vidáman csevegni egy új könyvről vagy stílusról; és hányszor láttam, hogy a sarokba félrevonulva komoly dolgokról tárgyalnak! Fájt a szívem; ám a barátságunkat ez sem ásta alá.
Egyébként én nem sokat beszéltem a lánnyal; inkább elnéző tekintettel fordult felém, mint érdeklődéssel, ha megszólítottam, de ez akkoriban nem tűnt fel. Reménykedtem.
Végül Péterrel bejelentették, hogy összeházasodnak. Hálátlannak éreztem magam az én kedves barátommal szemben, amiért még mindig sóvárogva gondoltam a menyasszonyára, de a szívnek nem lehet parancsolni.
Az esküvő után változtak meg a dolgok. Péter sokszor meghívott ebédelni magukhoz, az ifjú feleség azonban nem fogadott szívesen. Mikor megszületett az első gyermekük, egy lány, Péter engem akart felkérni keresztapának. ám néhány nappal később sűrű, őszinte bocsánatkérések közepette közölte, hogy neje saját bátyját szeretné keresztapának; több testvére nem lévén majd legközelebb én leszek a szerencsés.
Ekkoriban már a fülembe jutottak pletykák arról, hogy a nő lenéz a származásom miatt, de én nem hittem el; számomra még akkor is ő volt a tökéletesség megtestesülése. Tiszteltem, amiért oly szerető módon bánik a férjével.
Ám a rossz dolgok sosem váratnak magukra. Észrevettem, hogy a meghívások ritkulnak, és Péter is egyre hűvösebben fogadott. Az a nő szép lassan elválasztott minket s ez Péternek talán fel sem tűnt,ő csüggött minden szaván, talán nekem sem; de már nem volt kedvem odajárni. Ráfogtam arra, hogy megszakad a szívem a szép asszonyért.
Természetesen a klubba is kevesebbet járt már, én pedig az új tagok által szinte kirekesztett lettem.
Ezután költöztem Szolnokra. Könnyen találtam állást, és egy nap arra ébredtem, hogy gazdag vagyok, tíz éve nem láttam Pétert, de a feleségét még mindig szeretem. Afféle plátói szerelemmé vált ez időközben: csak azt az egy képet őrizgettem róla, mikor hajadon lányként, kedvesen csacsogva járt-kelt a klubban.
Majd újabb két év telt el és kaptam egy levelet. Péter haláláról értesítettek.
A temetést nem részletezném, te is ott voltál, láttalak, és elmondani mindazt, amit akkor éreztem! Már megbocsátottam Péternek, és hallani ahogy leeresztik a földbe; az ifjúságom tűnt el vele.
Úgy döntöttem a temetés után még egy hétig maradok Pesten, felkeresek néhány ismerőst, nosztalgiázom. A temetésen találkoztam újból az özveggyel is. Bája nem kopott az évek alatt pedig négy gyermek zokogott mellette a koporsóra szegezett tekintettel.
Váltottuk pár szót és ő meghívott másnapra teázni. Nem utasítottam vissza, pedig tombolt benne ma lelkiismeret furdalás, hogy a halott barátom feleségével vagyok, úgy, hogy a szívem kiugrik a helyéről ha csak ránézek.
Kedves volt és könnyed a társalgásunk; Péterről nem sokat beszéltünk. Mindennap elmentem és mindennap örömmel fogadtak.
A látogatásom utolsó napján az a szép özvegyem kiküldte a gyerekeket a szobából. Kettesben maradtunk és ez némiképp feszélyezett.
- Mondja, mit tennem ha én a szemébe néznék, és azt suttognám: szeretem? - csak ennyit kérdezett, hirtelen és gyorsan. Megnémultan ültem, rámeredve és sejtelmem sem volt, hogy mit válaszoljak.
- Asszonyom... nem hiszem....régen szerettem magát... és ön... és Péter.
- Ó, igen, szegény uram - szólt közbe és zsebkendőjével megtörölte a szemét - Ő azt üzente magának, hogy bocsásson meg neki. Nem tudom miért; talán mert tudta, hogy szeretett. DE akkor még fiatalok voltunk, maga pedig szegény volt..
Itt felálltam és kirohantam a szobából, ki az utcára. Úgy érezte, mint akit arcul csaptak. De akkor szegény voltam? Hát csak ezért nem kellettem neki? Az álmaim szertefoszlottak, már nem egy Vénuszt láttam magam előtt, hanem egy sápadt, üres szemű özvegyet.
Ez volt a legnagyobb csalódásom az életben és nem múlt el nyomtalanul. Többé nem tudtam szeretni. Botorság egy nő alapján megítélni az összeset, de az az érzés olyan erős volt, hogy feloldozni nem lehetett.
Hát ezért vagyok ma is nőtlen.

Egy percig csak ültünk némán, mindketten a történet hatása alatt.
- Barátom, emlékszem én arra a hölgyre. Nem is gondoltam volna róla. Megértem magát, higgye el megérte.
Csak ennyit mondott, de aznap már nem beszéltünk. Néztük a kandalló tüzét és mindketten arról a múltról álmodoztunk, ami nem jön vissza többé.





Az első dolog ami eszembe jutott, hogy ma vagyok tizenkilenc éves, és még mindig anyámnál lakom. Egy bankban dolgozom, a tapasztalataim a férfiakkal nem túl jók. Nagy szájuk van, de egyébként semmi. Nem bízom meg bennük, az összes bar...




Vidám naplementébe torkollt a délután Agrabah látóhatárában, s az est rátelepedni készült a keleti város távoli házaira is, úgy, mint az uralkodói kastély legmagasabb tornyaira. Rózsaszín felhők színesítették az eget a nyugati ...




Alaposan lezuhanyozok, mielőtt találkozok veled. Lenge rövidnadrágot és pólót veszek csak. Kellemes nyári meleg van, kiváló idő a kinti vacsorához. Megtalálom az éttermet, amit megbeszéltünk. Te ott ülsz a baráti társaságoddal, eg...




Hol volt, hol nem, túl az Óperenciás-tengeren, még azon is túl, ahol a kurta farkú malac kúr, élt egyszer egy szegény özvegyember két gyermekével, Jancsival és Juliskával. Az erdő szélén laktak, favágásból éltek, a gyerekek bogy...




Éjszaka utazunk a buszon. Hátul ülünk, egymás mellett, én az ablaknál. Nem sokan vannak a buszon, szerencsére. Egymásra nézünk és felcsillan a szemed. Huncutul elmosolyodom, hisz tudom, mit jelent ez.

A kezemet lazán ráhe...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag