banner

Én a szex mániás 1.




Nem vagyok alacsony. 180 centimmel inkább magasnak mondanám magam, de a fél fejjel felettem tornyosuló lány mellett kényelmetlenül feszengtem. Ha lábujjhegyre billentem, a magasság megfelelt volna, ám ebben a cipőben kényelmetlen pozíciónak bizonyult, és elképzeltem a mögöttem állók vihogását: hol magasabb vagyok 5 centivel, hol pedig mégsem.
A lány időnként szórakozottan körbefuttatta a tekintetét, mint délceg zsiráflány a szavannán, rámosolygott valamelyik kollégára, majd odanézett rám is. Lefelé. Mintha csodálkozna, hogy nála lentebb is van élet…
De van ám! Olyan hévvel szívtam be az illatát, mintha képes lennék a parfümjét atomjaira bontva elemezni.
Komoly képet vágtam, afféle értelmes fejet, nehogy azt higgye, hogy nála kisebb és butább is vagyok. Egyébként is úgy képzeltem, hogy a tömérdek irodista lenéz bennünket, fizikai dolgozókat, és csak mendemonda, hogy közülük is meg lehet ismerkedni némelyikkel. Ehhez hozzájárult, hogy a lány kimagaslott a rögtönzött tanácskozás közönségéből, így duplán hátrányos helyzetűnek tekinthettem magam.
Váratlanul értesítettek bennünket, hogy menjünk az ebédlőbe. Minden gépnél maradjon valaki – mert a termelés nem állhat meg –, az irodaházból viszont jönnie kellett mindenkinek, ebből is látszik, hogy ott nincsenek halaszthatatlan dolgok.
Álltam a lány mellett, és tekintetemmel többször végigsimogattam. Hosszában is, körbe-körbe is. Sokat elidőztem a hosszú, selymes hajánál, képzeletem becsúsztatta alá a tenyeremet, hogy tarkójánál kitámasztva, kedvemre csókolhassam…
Mesélte az egyik kollégám, István, aki rangidősnek számított a brigádban, hogy az irodaházi csajok néha elkapnak közülünk valakit, és kézről-kézre adják. Hittem is, nem is. Ha igaz lenne, akkor én szerencsétlenül elkerülöm ezeket a csajokat. Ha kicsit kételkedtem is a mendemondákban, azért a gondolataimban az irodaház egyet jelentett a sok-sok mindenre kapható csajjal.
– De ez komoly! – bizonygatta. – Ki vannak éhezve egy kis friss húsra, és ha egyikük összejön valami épkézláb komával, annak elterjed a híre, és mindegyikük ki akarja próbálni.
Hitetlenkedve álltuk körbe.
– Nálunk is így van ez – folytatta –, ha elárulnám, hogy kivel huncutkodtam a raktárban, nem telne bele 10 perc, és máris mindannyian körülötte sündörögnétek, hátha nektek is összejön. Így működnek a csajok is! Ráérnek egésznap, elmesélnek egymásnak mindent, ha igaz, ha nem, és felfigyelnek rá, ha egyikük hosszúról, vastagról áradozik, vagy tud egy olyan helyet a cégen belül, amit még nem kameráztak be… Emlékezzetek csak rá, amikor Lajos bácsi, a karbantartóktól, elszólta magát, hogy van náluk egy használaton kívüli mosdó. Na, attól kezdve az a helyiség mindig be volt zárva. Belülről! Egészen addig, amíg oda is került az ajtó fölé egy kamera.
Ez tényleg így volt.
– Kifigyeltem, hogy kik járnak oda, és azt is tudom, hogy az irodából melyik csajoknak akadt ott sürgős dolga. – István kellő büszkeséggel nézett ránk. – Fel tudnám nektek térképezni, hogy melyik irodákból jöttek a csajok, és ha éppen jó helyen, jókor téblábolt egy magunkfajta melós, azt már kézen is fogták, és bezárkóztak vele a mosdóba. Lajos bácsi nem mondhatta többé, hogy nincs kihasználva, mert nagyobb lett a forgalma, mint bármelyik másik budinak…

Még a fülemben csengtek István mondatai, és rájöttem, hogy időközben egyetlen szót sem hallottam abból, amiért összecsődítették az egész céget.
A magas leányzó is mindenfelé nézelődött, csak éppen előre nem.
– Bocsi! – mondta, amikor elnyomva egy ásítást, könyökével a karomhoz ért.
– Semmi baj… – válaszoltam, magamban még hozzátéve: – jólesik még a bökdösésed is.
Óvatosan egy centivel még közelebb húzódtam, bár így még feltűnőbbé vált a szintkülönbség.
Váratlanul az arcomba mosolygott. Igen: rám! Igen: mosolygott!
– Mondtak már valami érdekeset? – kérdezte szórakozottan, mint aki nem is vár feleletet.
– Nem tudom… – ismertem be.
Erre hangtalanul felnevetett.
– Inni kéne egy kávét – jegyezte meg később, amikor már éppen kezdtem elveszíteni a reményt.
– Van itt egy automata az előtérben…
– Uzsgyi! Ott talizunk!
Elindult. A tömeg szétnyílt előtte, és még azok is megmozdultak, akik távol estek a vonulási útvonaltól, legalább a tekintetükkel követték, és legalább egyetlen jelképes lépést tettek abba az irányba.
Óvatosan szétnéztem, s mivel senki sem figyelt rám, én is a duplaajtó felé húzódtam. Többször megálltam, nyakat nyújtogatva előre néztem – mintha csak helyezkednék, mert mindent látni és hallani akarok –, de tempósan haladtam a kijárathoz.
A kávéautomata körül nyolcan-tízen várakoztak. Csak azt a lányt nem láttam sehol. Hová tűnhetett fél perc alatt?
Mosdó! Megálltam az ajtajával szemközt, vállammal a falat támasztva. A női mosdó nem volt kilincsre csukva, de hiába meresztgettem a szemem, nem láttam semmit a benti világból.
Arrébb, az automatánál egyre többen gyülekeztek, és már kezdtem attól tartani, hogy felfigyelnek rám… amikor a rés tenyérnyire tágult, és az ajtónyílásban megjelent egy hívogató mutatóujj. Mit csináljak? Mégsem mehetek be a női mosdóba egy tucatnyi ember szemeláttára!
Az ajtó még szélesebbre tárult. A nyílásban ott mosolygott a lány, és a ruháján át a melleit simogatta. Tündéri ártatlansággal benyúlt a lába közé is, miközben a szemembe nevetett.
Zsebre tettem a kezem, mert sürgős igazításra volt szükség, és magamon éreztem a lányén kívül még legalább egy tucatnyi szempárt. Tízen-akárhány külső szemlélő annyit láthatott, hogy meredten bámulom a női mosdó ajtaját. Akár egy inverz peepshow a körúton: a közönség egyetlen egy pasit lát – rajta röhög –, azt már nem, hogy az a szerencsétlen mit kukkol ki magának.
Nem néztem a kávéautomata felé, de hallottam a közeledő lépteket. A lány is felfigyelt a kopogásra, és az utolsó pillanatban eltűnt az ajtó mögött, kétujjnyira csökkentve a rést.
Odaért a két kuncogó kolléganő – látásból ismertem őket –, alaposan megnéztek, tetőtől talpig. Ha jól érzékeltem, zavaromnál jóval nagyobbra duzzadt a nadrágom eleje, ezen elidőztek. Régen voltam már ennyire kínos szituációban.
– Te is ide vársz? – mutatott egyikük a NŐI MOSDÓ feliratra. A válaszra nem voltak kíváncsiak, becsukták maguk mögött az ajtót, csak hosszú nevetés szűrődött ki.
Pillanatokon el fog rólam terjedni, hogy kukkoló vagyok – aki másodállásban szatír –, és pisilni készülő nőkre vadászok a cég valamennyi mosdója előtt.
A kávéautomata környékéről senki sem nézett felém, amit gyanúsnak találtam. Elképzeltem, hogy az imént elnézően elfordultak, és most diszkréten összeállítják életrajzom puzzle-darabkáit. Amennyire lehetséges, feltűnés nélkül lepillantottam a nadrágomra, s mikor újra felnéztem, legalább 12 érdeklődő szempárral találkoztam…

Még évekig ácsorogtam a mosdó előtt – legalábbis feltétel nélkül elhittem volna, ha valaki kettővel nagyobb évszámot mond –, amikor kijött a magas lány, és mosolyogva odasúgta:
– Gyere!
Egyetlen menekülési útvonalnak tekintettem a folyosót, szorosan a lány nyomában lépkedni, és nem törődni a kávéautomata mellett lézengőkkel. Bemenekülni a legelső nyitott ajtón!
Lift.
– Hová megyünk? – kérdezte, mint régi amerikai filmekben a készséges liftes-lány.
– Dugni! – szaladt ki a számon az egyetlen szó, amelybe sikerült belesűríteni az elmúlt percek minden vergődését, kínját és szégyenét.
Mintha nem is hallotta volna, elgondolkodva figyelte a növekvő számokat.
Kiszálltunk legfölül.
Nem igaz, hogy mindenki a rendkívül fontos, a cég sorsát és jövőjét érintő megbeszélésen tartózkodik! A folyosón négyen beszélgettek, a mellettünk lévő irodából is hangokat hallottunk.
Nem szálltunk vissza a liftbe – szavak nélkül is megértettük egymást –, inkább lefutottunk a lépcsőn a lentebbi szintre. Ugyanolyan viszonyokat tapasztaltunk, mint az előbb: ténfergő emberek.
– Pince! – szólalt meg a lány, és már rá is tenyerelt a lift hívógombjára.
Pincének az alagsort nevezte, mint kiderült, én sosem jártam még arrafelé, de nem is hallottam róla. Mások annál inkább! A fémajtókat és titokzatos csöveket rejtő folyosón nagyobb volt a forgalom, mint az irodaház legfelső szintjein.
Kinyitottam a hozzánk legközelebbi ajtót, hátha találunk valami búvóhelyet. Vámpírosan felkacagtam: a csövek és félméteres csavarók között két ember még összelapulva sem férne el, nemhogy még meg is mozduljanak.
– Tető!
A lift még várakozott, beugrottunk. Legfelső gomb…
Lihegtem, mintha gyalog futkároznánk le-fel, vagy mintha már 10 perce döngetném a csajt hátulról.
– Itt már jártunk – jegyeztem meg cinikusan, amikor kinyílt az ajtó – szép hely.
– Uzsgyi fel! – mutatott a lépcsőre. És tényleg: a legfelső szintről felfelé is vezet lépcső.
Rücskös üvegű ajtó állta utunkat, kulcs a zárban.
– A francba! – sziszegte a lány.
Az elvileg néptelen irodaház tetején, ráadásul munkaidőben, egy rikító színekben pompázó törölközőn elterülve egy csajszi napozott. Elaludt, vagy csak nem törődött velünk: mozdulatlanul feküdt. Feje az ellenkező oldalra fordítva, melltartója kikapcsolva, bugyija belegyömöszölve a vájatba.
– Most mi van? – súgtam.
Arra számítottam, hogy felsorolja még azt az 5-6 szintet, ahol még nem fordultunk elő. Nem sokat tévedtem:
– Üzemcsarnoki raktárak?
Ráztam a fejem
– Használaton kívüli mosdó?
Eszembe jutott István bácsi meséje a mosdóról, ami jó hely volt egészen addig, amíg el nem helyeztek oda egy kamerát.
Megmarkoltam a lány fenekét, és keserűen ingattam a fejem:
– Azt már lekéstük.
– Hátul, a teherautók között?
– Minden másodiknak ott a sofőrje…
– És minden elsőnek? Bemászunk hátra!
Tetszett ez a lelkesedés, és már rég megbocsátottam a női mosdónál ért incidensért. Felhúztam a ruháját, oldalról a bugyijába csúsztatott tenyeremmel simogattam a fenekét, miközben mindketten a napozó csajt figyeltük.
Kicsit sajnáltam, hogy az irodaház tetejére elfelejtettek kamerát telepíteni. Ki fogja így ezt nekem elhinni?
– Na, dugunk? – nevetett a szeme, és megmarkolta a nadrágom elejét. – Ja!
Készen álltam.
Ha megkérnénk a napozó csajt, hogy kicsit húzódjon arrébb a törölközőn, mert nekünk is kellene egy kis hely? De minek kellene fekve? Nem is értettem, hogy miért blokkolt le minden kreativitásom! Szétnéztem, és hirtelen a tető minden egyes négyzetméterét alkalmasnak ítéltem.
– Ott! – mutattam a derékmagasságnál valamivel nyúlánkabb peremre. Középsőujjamat kihúztam a lába közül, és átkarolva vezettem a lányt a kiszemelt helyre.
Egyik lábával kilépett a bugyijából, és érdeklődéssel szemlélte, ahogy gombot tépve térdig letolom a nadrágomat.
– Szopjalak kicsit? – Leguggolt elém. Nem értem, miért gondolják egyes nők, hogy a szopás csak a farok felállítására szolgál, és ha már áll, akkor nincs is rá szükség…
Onnan, ahol elhelyezkedtünk, éppen a napozó lány talpai között, tőle 4 lépésnyire, jól megfigyelhettem a vágatába gyűrt bugyit. A popsi félgömbjeiben gyönyörködtem, miközben egy másik szépség a nyelvével és szájával kényeztetett.
– Gyere gyorsan! – kértem súgva.
Karjával nekitámaszkodott a tető peremének, és nagyterpeszben állt, nekem háttal. Ha öt centivel még ennél is hosszabb combokat kapott volna, csak tehetetlenül nézhetném, de így éppen megfelelő magasságban találtam a punciját. Vigyorogtam egy kicsit magamban, hátha ezzel elnyújthatom az időt: egy ilyen magas csajt, ha meg akar mászni egy alacsonyabb koma, hát ne is gondoljon rá, hogy állva sikerülni fog!
Lelkesen mártogattam, kezemmel közben a hátát simogattam… Azt hiszem, néhány percnél tovább nem tartott az egész, még meg akartam kérdezni, hogy hová mehet, de erre már nem jutott idő. A legvégső pillanatban kihúztam a farkam, és oldalt fordulva a tető kavicsos betonjára csöpögtettem a fehér folyadékot.
– Muti! – hajolt oda a lány, és közelről szemlélte, ahogy még kipréselem az elkésett nedveket.
Kipirulva öltözködtünk, nem sok ruhadarabot kellett visszaterelgetni a helyére. Hangtalanul becsuktuk magunk mögött a rücskös üvegajtót.
A földszinten vége lett a rendkívüli, össznépi tanácskozásnak. Mindenki a liftre várt, hogy aztán az újra meg újra kiürülve valamelyik emeleten, visszatérjen a következő rakományért. Kissé furcsán néztek ránk, amikor kiszálltunk az üresnek várt fülkéből.





Régóta halogattam már egy ismerősömnél, hogy kicserélem a syde-by-syde hűtőjük vezérlő paneljét ami néha rendetlenkedett. Egyik nap, napközben mikor időm végre engedte elszaladtam hozzájuk. Csak Ági volt otthon. Kedvesen mosolyogva...






A férjemnek és nekem volt egy vállalkozásunk. Felbéreltünk és összebarátkoztunk egy fiatal sráccal, hogy segítsen nekünk.

Jó barát volt, munka után mindig feljött hozzánk. Már másfél éve ismertük. ...




Amikor végeztem a főiskolán természetesen jő szokás szerint még csak véletlenül sem helyezkedhettem el a lakhelyemhez közel. Így ifjú házasokként a feleségemmel egy teljesen idegen környezetben az ország másik végében telepedtünk...




Beleolvastam a többiek történetébe, és magamba, miért nem írjam le, hogy velem mi történt tavaly nyáron.

Két barátnőmmel Krisztivel és Rebivel elhatároztuk, hogy csinálunk nálam egy pizsamapartit, a szüleim meg pont n...




A hőség elviselhetetlen volt, pedig a tornaterem a szálloda pincéjében foglalt helyet, viszont a légkondicionáló nem működött. A legmelegebb nyárt éltük meg, mindenki izzadt edzés közben. Kevéske ruhánk testünkre tapadt. Szokásosa...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag