banner

Jancsi és Juliska




Hol volt, hol nem, túl az Óperenciás-tengeren, még azon is túl, ahol a kurta farkú malac kúr, élt egyszer egy szegény özvegyember két gyermekével, Jancsival és Juliskával. Az erdő szélén laktak, favágásból éltek, a gyerekek bogyókat és magvakat szedtek az erdőben, azt árulták a piacon. Nehéz sorsuk volt, csak az került az asztalra, amit az erdőben találtak, esetleg néhány falatka kenyér.

Gondolt egyet a szegény ember és elvette a falu végén élő özvegyasszonyt, aki bizony senkinek se kellett, mert gonoszságával mindenkit mart. Bezzeg a szegény emberhez kedves volt, mikor eljött hozzá fát vágni, mert tetszett neki a magas termete és erős karjai, vágyakozva nézte a férfi combjának feszülését, ahogy a fát hasogatta az udvarában. Régen volt már, hogy férfiember kedvét lelje benne, öle megtelt forrósággal a látványtól. Ezért nyájasan beszélt a férfihez, ebéddel kínálta, utolsó pénzét erős szeszre költötte, hogy a becsületes embert lerészegítse. Nem szokott az italhoz a favágó, volt is neki arra pénze! Így az ital hamar a fejébe szállt. Az asszony csak erre várt! Kioldotta a széken dülöngélő férfi nadrágját és lankadt farkát a szájába vette. Sokáig szopta és még bizony a heréket is kezelésbe vette, hogy a részeg ember farkát felállítsa. Bizony a favágó tiltakozott, vele sose senki ilyen boszorkányságot még nem művelt! De drága elhunyt felesége óta csak gyerekeinek szentelte életét, magán kívül nem volt más örömforrása. Az asszony fölkapta szoknyája szegélyét és ráült a most már meredező dorongra. Élvezettel csúszkált rajta, puncijából csöpögött a lé. A favágó izgalomtól remegve markolta a ringó csípőt, remegő lábbal elélvezett. Az asszony mérgesen leszállt róla, lehordta mindennek, aztán felkapta az asztalról az egyik méretes uborkát, leült a székre és a zöldséget dugta forró puncijába. Dühösen húzogatta, hozzászokott már, más boldogsága se volt a világon. A favágó egyre józanabban nézett ki a fejéből, bámulta az uborkával élvezkedő nőt, ahogy ölében eltűnik a zöld dorong, aztán kicsusszan, megint be… A látványtól mérhetetlenül felhevült, hát még mikor a nő kéjesen nyögdécselve elélvezett! Gerjedelmében kikapta a nő puncijából az uborkát és a földre lökte az üzelkedőt, boszorkánynak, az ördög szolgájának hívta, letérdelt mellé és az asszony pucér fenekére csapott tenyerével. Csak ütötte, míg a nő hátsó fertálya pecsenye piros nem lett. Jajongott a nő, tiltakozott is, de csak ímmel-ámmal, mert a férfi ereje csak még izgatottabbá tette.

‒ Ez kell neked e! ‒ kiáltotta a favágó és keményen a nő lába közé dugta az uborkát. Érezte ujjai körül a forró és nedves puncit, farka még keményebb lett tőle. Dühösen döfködte az özvegyasszonyt, aki kéjesen vonaglott keze alatt. A férfi ettől még dühösebb lett, kirántotta a puncilétől csöpögő zöldséget, a mocorgó nő veréstől vörös fenekét széthúzta és segglyukába tolta az uborkát. Felsikoltott erre az özvegyasszony, kegyelemért esdeklett, de a férfi azt a fenekében hagyta. Álló dorongja addigra már vadul lüktetett. Felrántotta a nőt a földről, derekánál fogva négykézlábra állította, alá nyúlt és lógó mellét markolászta. Aztán a nő mögé térdelt, már csöpögő farkát a forró punciba lökte. Addig lökte, amíg magja bele nem lövellt a nőbe. Élvezettel nézte, hogyan csöpög ki a fehér lé a lyukon, miután löttyedt farkát kihúzta belőle. Engedélyezte a nőnek, hogy felálljon, de megtiltotta, hogy az uborkát kihúzza, amíg ő itt van. A nő rimánkodott, de az ember hajthatatlan maradt, sőt ennivalót követelt tőle. Úgy, gatya nélkül, félmeztelen ült le az asztalhoz. Az özvegyasszony még rá se mert nézni, úgy tett-vett körülötte. Amikor a férfi végzett az evéssel, lekapta a vastag kötelet az ajtó melletti szögről, átvetette a gerendán és megparancsolta az asszonynak, hogy tüstént menjen oda hozzá, mert ha nem, megemlegeti! A nő remegve engedelmeskedett. De bizony tiltakozni kezdett, amikor a favágó a csuklója köré kezdte tekerni a kötelet! Először az egyik karját húzta a feje fölé, aztán nyújtózkodva a másikat is béklyóba kötötte. Könyörgött az asszony, de a favágó mérgesen rászólt:

‒ Egyet se félj! Kikergetem belőled az ördögöt! Aztán rendes asszony leszel!

Most ijedt meg az asszony csak igazán! Tekergett, vonaglott, de nem szabadulhatott! A férfi gerjedten a nagykéssel hasította szét a nő ruhájának fűzőjét, a sok réteg ruha a földre csúszott, pőrén állt előtte a bűnös lélek. A férfi mohón a feszesen meredező mellekre hajolt, szopta, harapta őket, markolászta a nő fenekét, combját, forró ölét durván dörzsölte. A nő remegve elélvezett, mire a férfi szemében különös tűz gyulladt. A nőt megkötözve a szobában hagyta, kiment az udvarra. Egy hosszú, suhogós pálcával tért vissza, a nőt egyik karjával lefogta, másikkal pedig fenekét, fehér combjait verte, minden ütés helyén izzó vörös hurka jelent meg. Kiáltozott ám az asszony! De nem volt mit tenni, tűrnie kellett. A férfi kéjesen az összeszorított combok közé, a hasadékba dugta a pálcát, a vége elől kandikált ki, megragadta és húzogatni kezdte, előre-hátra, dörzsölte a punci érzékeny részeit. A boszorkánynak tartott nő nyögdécselni kezdett, mire jutalmul hátulról izmos farok nyomult felizgult barlangjába. A favágó keményen döfködte, patakokban folyt róla az izzadtság, tartotta a nő csípőjét, ujjai húsába vájtak. Az asszony nyüszítve elélvezett, remegő lábai alig tartották meg. Az ember fáradhatatlanul kúrta a csöpögő puncit, feszülő izgalommal nézte a pirosodó feneket, ahogy az uborka mocorog benne, oldhatatlan vágyat érzett, hogy duzzadó férfiasságát tolja a gusztusos fenékbe. Kihúzta az uborkát. Az özvegyasszony fellélegzett egy pillanatra. Aztán a férfi a nő megrökönyödésére a hímtagját sajgó fenekébe dugta. De az asszony összeszorította száját, nem tiltakozott, hallotta a favágó kéjes nyögéseit, remélte, hamar elélvez és végre békén hagyja. A farka különösen jól érezte magát a szűk fenékben, alig rántott rajta néhányat és ömlött belőle a fehér magja. Kirántotta a hímtagját és a folyadékot a vörös fenékre fröccsentette, aztán élvezettel szétkente rajta. Utolsót csapott a biztosan sajgó hátsóra, aztán leoldotta a kötelet. Az asszony a földre rogyott. Felnézett a föléje tornyosuló izmos férfira.

‒ Na! Most már kigyógyítottalak! A feleségem lehetsz! De jól vigyázz ám! Mert ha rajtakaplak bármi gyanúson, ugyan ezt kapod vagy még többet! Megértetted?

Az asszony bólintott.

Így történt, hogy a szegény ember új asszonyt hozott a házhoz, hogy két gyermekének anyja legyen. Az ember reggelente elment fát vágni, otthon hagyta a többieket. Az asszony gonosz természete azonnal előjött, ahogy az ura kitette a lábát. Maga helyett dolgoztatta a gyerekeket, verte, szidta őket. Csak akkor szabadulhattak tőle, mikor apjuk a feleségét is magával vitte gallyazni. Na, amikor először elvitte! Az asszony kezéhez sehogy se állt munka, ügyetlenül és lassan dolgozott, hiába nógatta az ura.

‒ Látom, megint gyógykezelni kell! ‒ kapta el a favágó felesége derekát.

Megszeppent az asszony, de nem tagadhatta, puncija azonnal nedves lett a gondolattól. Betörése óta unalmas házaséletet éltek, az ura időnként az ágyban megkettyintette, de csak halkan, nehogy a gyerekek felébredjenek.

‒ Vetkőzz pucérra! Had kergessem ki belőled a lustaságot!

A favágó remegő kézzel friss, suhogós venyigéket vágott egy mogyoróbokorról, csokorra fogta és úgy suhogtatta őket. Nadrágjában feszülni kezdett a farka. Fázott az asszony az igencsak friss levegőn, de nem sokáig! A rögtönzött korbács lecsapott érzékeny hasára.

‒ Állj nekem egyenesen! Ne mozdulj! ‒ ordított rá a férje, aztán a farára suhintott.

Felszisszent az asszony, próbált nem mozdulni. A következő csapás lágy keblén csattant, hamarosan vörös csíkok borították a testét.

‒ Feküdj a ruhádra! ‒ a nő engedelmeskedett. ‒ Nyisd szét combjaidat! Na, gyerünk! Szélesebbre!

Az engedelmes asszony kitárt lábait a földre feszítette, puncija vörösen izzott, csiklója kitüremkedett, remegve nézett urára, aki leplezetlen kéjjel húzta végig fegyverét az édes hasadékon. Aztán kegyetlenül csapkodni kezdte. A nő combjainak belsejét vér sercenésig verte. Sikoltozott a felesége, könyörgött neki, hogy hagyja abba. A férfi beleélten letérdelt, bűvölten nézte felesége punciját, aztán önuralmát veszve, előkapta farkát nadrágjából és nedves lyukba döfte. Csak úgy tocsogott a punci, ahogy ki-behúzogatta benne a dorongját. A nő alatta kéjes sikolyokkal hamar elélvezett. Mellét harapdálta férje, aztán kihúzta belőle farkát, felesége bokáit megragadva lábait összezárta és a magasra emelte, egészen a feje fölé. Nyögött az asszony, úgy érezte, mintha perecet hajlítanának belőle. Sokat nem gondolkodhatott ezen, mert a hímtag ismét a puncijába csusszant, keményen és gyorsan kefélte az ura. Ismételten átcsaptak felette a gyönyör hullámai. A férfi ordítva élvezett a forró punciba. Legördült feleségéről, aki remélte, hogy ettől többet ma nem kap. Azonban a favágó feltápászkodott és baltájáért nyúlt. Vigyorogva simogatta a sok használattól kifényesedett fa nyelet. Jóval vastagabb volt, mint a hímtagja. Az asszony próbálta megjátszani a tiltakozást, pedig a gondolatra, hogy a férje felnyársalja a baltája nyelével, elöntötte ölét a vágy. Azért a férfinak szét kellett feszítenie összeszorított combjait. Először csak a nyél lekerekedett végét nyomogatta a csiklóhoz, amíg a nő sóhajtozni nem kezdett. Akkor lassan a forró punciba nyomta a fadarabot, figyelte, hogy tekereg tőle az asszony. Feszítette ám punciját a vastag nyél, soha sem érzett ilyen kéjt azelőtt. Hát, még amikor elkezdett egyre gyorsabban mozogni benne! Remegő végtagokkal, hosszan élvezett. Kimerülten hevert, amikor a férje felkapta és hasra fektette a kivágott fa vastag törzsére. Nagy élvezettel simogatta az előző veréstől még mindig csíkos fenekét, belemarkolt, széthúzta, három ujját is a puncijába dugta, aztán a síkos folyadékot a fenekére kente. Aztán az egészet megismételte, azzal, hogy a középső ujját a fenekébe dugta, húzogatta benne. Aztán mellé tette a mutatót, majd a gyűrűst is. A látványtól felizgulva, farkát nyomta a segglyukba. Hosszan döfködte és most is nagy élvezettel töltötte meg magjával a felesége fenekét. Az asszony hasát, mellét minden lökésnél dörzsölte a fa kérge, könnyeket csalva szemébe.

Férje kényszerítette, hogy meztelenül folytassa a gallyazást, össze-vissza karcolták testét. A nap végén a favágó a fáradt feleségét a ruhájára lökte és még egyszer alaposan megkúrta.

Ezután akárhányszor kettesben mentek az erdőbe, az asszony biztos lehetett benne, hogy az ura hibát talál benne, pálcával vagy a tenyerével elveri, többször és alaposan megkeféli. Ezek voltak életének fénypontjai. Gyűlölt a koszos kölkökkel otthon maradni, de még jobban rühellte, amikor az apjuk őket vitte az erdőbe, hogy gyűjtögessenek.

De akkor keseredett meg igazán, mikor egyszer csak azt vette észre, hogy a göthös gyereklányból, lassan gyönyörű fiatal lány lett. Juliska a teknőben állva fürdött éppen, mikor a mostohája rányitott. Az asszony féltékenységgel vegyes vágyakozással bámulta a feszes feneket, a kerek domborodó cicikéket, világosbarna bimbókkal és az izmos combok között megbúvó pihésedő puncit. Közelebb lépett a lányhoz, kikapta kezéből a mosdó kendőt.

‒ Majd én segítek! ‒ mondta negédes hangon.

Juliska nem mert tiltakozni, hagyta, hogy a mostohaanyja törölgetni kezdje. Karjainál kezdte, majd haladt a vállain keresztül, a melleire. Meglepően sokáig törölgette őket, mielőtt a hasán át a combjaira csúszott a keze.

‒ Tedd szét a lábaid! ‒ ripakodott a lányra az asszony.

Juliska azonnal terpeszbe állt, a mosdókendős kéz pedig lágyan törölgette puha ölét. Forróság öntötte el, libabőrös lett, halkan felsóhajtott. Persze az asszony azonnal észrevette. A vízbe ejtette a rongyot és ujjaival izgatta tovább a fiatal puncit. Először csak simogatta, aztán a hasítékba nyomult. A leány meglepetten nézett rá, de nem tiltakozott.

‒ Jaj, ne légy már ilyen feszült gyermekem, engedd el magad!

Juliska egyre hangosabban sóhajtozott, ahogy az asszony ujjai egyre erősebben dörzsölték alul. Két ujja közé csippentette a felgerjesztett csiklót, húzogatta, tekergette. Vigyorogva figyelte, hogyan gyulladnak ki a lány orcáin a kéj rózsái, hogyan nyílnak hang nélküli sikolyra vörös ajkai, amikor elélvez.

‒ Na, kész is vagyunk! ‒ csapott a lány fenekére. ‒ Nem is volt ez olyan rossz, igaz?

Juliska zavartan mosolygott.

De a mostoha nagyobb gondja a húgától négy évvel idősebb Jancsi volt. 18 évesen olyan magas volt, mint az apja, izmos is, sokat segített a favágásban. Haja dús volt, mellkasa széles. Az asszony folyton azon kapta magát, hogy az egyre duzzadó erőtől kicsattanó fiatal férfit bámulja. Végképp elveszett, mikor egyszer kileste, amint a patakban fürdött. Jancsi lába között hatalmas hímvessző lógott. A mostoha szívesen szopogatta volna, hogy még nagyobb és vastagabb legyen, hogy aztán a bikaerős fiú alaposan megkúrhassa vele.

Ismerte ám a férfi természetet, tudta, hogy reggel áll a dorongjuk, akár akarják, akár nem. Így egyik reggel Juliskát hajnalban vízért szalasztotta és beosont Jancsi mellé az ágyba. Örömmel vette észre a takaró alá nyúlva, hogy a fiú hatalmas farka olyan kemény, mint a kő. Lehúzta róla a takarót, hálóingét felhúzva, a farok fölé guggolt és lassan ráereszkedett, de még félig se volt benne a királynak illő hím szerszám, amikor Jancsi felébredt és mérgesen lelökte magáról az asszonyt, csak úgy nyekkent a földön. Elmondta mindennek és megtiltotta, hogy még egyszer ilyennel próbálkozzon, vagy a húgához nyúljon, mert a leány elmondta bátyjának, mit csinált a mostohája vele fürdőzés közben. Ha bármivel próbálkozik, akkor elmond mindent az apjuknak, aki biztosan ketté hasítja, ha megtudja, miket művel.

Forrt a méreg az asszonyban, fájt neki a megszégyenítés és meg is ijedt: mi lesz vele, ha a férje csakugyan kiteszi. Úgy gondolta, akkor inkább ő hangolja a favágót a gyerekei ellen. Panaszkodni kezdett rájuk, hogy ilyen lusták, olyan henyék, nem fogadnak szót neki. Jancsi folyton a falu lányai után koslat, Juliskát ezzel-azzal a legénnyel látták a szénában hemperegni. Ki akarna hozzámenni egy ilyen szegény fiúhoz, mint Jancsi? Ki fogja elvenni a léha Juliskát, akinek még hozománya sincsen? Persze a gyerekek égre-földre esküdöztek, hogy ők semmit se csináltak, csak dolgoztak. De a mostoha addig csöpögtetett mérget a férje fülébe, míg meggyőzte: legközelebb az erdő ismeretlen részébe mennek, a kulacsokba különleges teát tölt, amitől a két gyerek elalszik. Ott hagyják őket, találják fel magukat ezentúl szüleik nélkül.

Így is tettek. Jancsi és Juliska szorgalmasan szedte a málnát, hallották szüleik favágásának zaját a távolban. Aztán egyre fáradtak, délután pedig olyan álom tört rájuk, hogy nem tudtak neki ellenállni: egymásra borulva elaludtak. Fent voltak már az első csillagok, amikor felébredtek. A favágás zajai már elültek, állatok motoztak körülöttük. Juliska sírva borult bátyjára.

‒ Itt hagytak bennünket! ‒ mondta reszkető hangon.

‒ Egyet se félj, húgocskám, amíg engem látsz! bátorította Jancsi. ‒ Gyere, keressünk menedéket éjszakára!

Hosszan sétáltak, úgy tűnt, hiába. Aztán egy gyöngye fénypont derengett fel a fák között, vonzotta a fáradt vándorokat. A két testvér afelé sietett. Egy gyönyörű ház állt az erdei tisztás közepén, falairól visszaverődött a hold fénye. Közelebb merészkedtek. Jancsi már majdnem bekopogott az ajtón, mikor az ajtó kinyílt és egy hang szólt ki:

‒ Gyertek csak be, fáradt utazók! Asztalom terítve, csak nektek, egyetek!

Óvatosan beléptek. Furcsa volt az invitálás, de az ételtől roskadozó asztal ellenállhatatlan. Jóízűen ettek, úgy voltak vele, majdcsak megmutatja magát a kedves házigazdájuk. Jól gondolták. Amint lenyelték az utolsó korty bort, egy vénséges vénasszony jelent meg mellettük, hosszú orrán hatalmas bibircsók, hajlott testén fekete lebernyeg. Csúnya volt, amilyet még nem láttak. Míg rémisztőbb volt a mosolya. Mindketten fel akartak ugrani a székekből és kifutni a házból, de mozdulatlanná dermedtek.

‒ Hova, hova, virágszálaim?

Mondta és megsimogatta Juliska arcát göcsörtös ujjával.

‒ Jaj de szép pofika! ‒ ezzel a szék karfájára csapott. ‒ Szorítsd, de úgy, hogy mozdulni se tudjon!

Erre az eddig szilárd fának tűnő szék karfája a leány dereka köré csavarodott, háttámlájának tetejét díszítő indák pedig a nyakát szorították. A bénító varázslat elmúlt, a lány sikoltott és szabadulni próbált, de hiába. Jancsi továbbra is meredten ült, bárhogy erőlködött, híres izmai és akaratereje csődöt mondott. A boszorka most feléje fordult, mellé lépett.

‒ Hm, milyen fess, milyen erős! Milyen finom falat! ‒ nevetett hátborzongatón és megragadta Jancsi hímtagját. ‒ Hű, mekkora fogás! Istenem! Benned még sok örömöm lelem! De híznod kell! Szóval, tömlöc neked!

A fiú próbált tiltakozni, harcolni, de nem tudta uralni izmait, mint egy bábu egy ajtóhoz sétált, bement rajta, végigment egy hosszú sötét lépcsőn, ami egy nyirkos pincébe vezetett, itt tömör ajtók mellett sétált el, melyeken rácsok voltak, egyesekből rabok kukucskáltak ki. Besétált egy cellába és csak azután oldódott le róla a boszorka mágiája, amikor becsapódott mögötte a vasalt ajtó. Azután hiába kiabált, hiába verte az ajtót.

Juliska kétségbeesetten sikoltozott a bátyja után, hiába, a pince ajtaja bezárult és ő egyedül maradt a kívül és belül romlott vén banyával.

‒ Te pedig a cselédem leszel! Ha nem takarítasz, főzöl vagy sütsz, akkor ezen a széken ülsz! Világos? ‒ ingatta hosszú körmű, göcsörtös ujját a lány felé. ‒ Te pedig szék, vigyázol rá, mert, ha megszökik, tűzifa lesz belőled!

Szorította is a szék a leányt, de amint a boszorkány elment, az alakja megváltozott a lány alatt. Támlája hátra hajolt, ülőkéje a lány idomaihoz görbült, a nyakát elengedte, derekát is lazábban tartotta. Juliska így kényelmesebben aludt. A szék ébresztette, amint a nap felkelt, hogy fogjon dologhoz, ha nem akar pórul járni. Értette a lány a célzást és tüstént munkához látott.

Jancsi cellájában minden étkezéskor hatalmas tálca étel érkezett. A fiú erőlködve bár, de mindent megevett, nehogy húgocskája lássa kárát. Amikor nem evett, akkor hajlongott, helyben futott, mindent megtett, hogy egy deka se maradhasson rajta. A cellán két keskeny ablak volt, sűrű és vastag rácsokkal, jó magasan. Azokba kapaszkodott és húzta fel magát, hogy erős maradjon, ne puhuljon el. A rideg helységben csak egy ácsolt csupasz lóca volt, rajta egy takaró. A boszorka időnként megnézte, hogy halad a hízlalás és a hatodik héten már nagyon elégedetlen volt. Milyen bélpoklos ez a Jancsi, hogy szinte alig látszik rajta a zabálás eredménye? Tervet eszelt ki hát, hogy kiderítse a titkát.

A zárka ajtaja kicsapódott és láthatatlan kezek egy idegen ruhákba öltözött leányt löktek be rajta. A fehér bő bugyogója azonnal piszkos lett, amint a kőpadlóra zuhant. Felül csak épp a keblét fedte egy rövid kis ingecske, lenge selyemből szalagok díszítették. Jancsi mintha ékkövet látott volna megcsillanni köldökében. Lábán különös, felfelé pördülő papucs volt. Bőre sötét, akár az aranybarnára sült kenyér héja. Keservesen sírt, aztán megszeppent, amint meglátta Jancsit a lócán.

‒ Ne félj tőlem, nem bántalak, én is rab vagyok itt ‒ mondta a fiú. ‒ Érted, amit mondok?

A lány bólintott. Feltápászkodott a padlóról és a cella másik felébe húzódott, távol rab társától. Egy szót sem szólt, így Jancsi se erőltette a társalgást.

Aztán eljött az ebédidő. Ettek, a fiú nógatta a leányt, hogy tüntessen el mindent, mert a boszorkány megbünteti. Amikor látta, hogy a másik már nem bír enni, betömte a maradékát. A tálcák üresek voltak és eltűntek, ahogy jöttek. A jövevény pedig csodálkozva nézte, mit művel Jancsi, mert az ugrálni, szökellni kezdett, a rácsokba kapaszkodott és úgy tornászta le az ételt.

Esteledett, a cellában egyre hűvösebb lett. A lengén öltözött leány vacogott. Jancsi is láthatta.

‒ Gyere ide a lócára. Sorstársak vagyunk, megosztozunk, amink van!

A fal mellé húzódott, hogy a másik elférjen. A leány félénken feküdt le, hátát fordítva a fiú felé, aki ráborította a takarót. Hiába akart a lány távol maradni, amikor vonzotta a másik testének melege. Addig mocorgott, míg háta a fiúhoz simult, aki zavartan érezte, hogy a leány finom illata, testének érintése hatással van rá, méghozzá titkolhatatlan.

‒ Ó! ‒ sikkantott a hajadon, amikor megérezte a fenekéhez nyomuló kemény farkat.

‒ Ne haragudj! Nem foglak bántani, megígértem! De szépséged, tested bájai elkápráztatnak, ölem tehetetlen női finomságoddal szemben.

‒ Ó! ‒ mondta a lány ismét.

Jancsi legnagyobb meglepetésére, a popsiját a férfiassághoz nyomta, a fiú kezét megragadta és kigombolt ingecskéje alá csúsztatta. A puha hegyes mellek érintése megborzongatta és hirtelen éhes férfivé tette Jancsit. Kioldotta a nadrágját, lehúzta a vékony selyembugyogót a lány hátsójáról. Benyúlt a selymes combok közé. A punci forrón és síkosan várta már férfiasságát. Nem habozott, hatalmas dorongját a leány puncijába nyomta. Az meg kéjesen tekergett, jajongott, biztatta. Hát, Jancsi is megbánta a cellában üldögélve, hogy nem szaladgált a lányok után többet és nem hempergett velük, mint más legények. Most legalább, ha a banya meg is öli, nem hal úgy meg, hogy nem élvezte egy női öl által nyújtott örömöket. Egyre gyorsabban csúszkált a farka és a leány sikoltozva elélvezett. Jancsi se várt sokat, még lökött néhányat rajta és elégedetten érezte, ahogy hímvesszője a forró barlangba kiürül.

‒ Ó Jancsi! ‒ nyögött kéjesen a nő.

‒ Honnan tudod a nevem, te? ‒ kérdezte a fiú.

Szörnyű gyanú mart szívébe és nem hiába. Az imént még lágy szavú leány a boszorkány hangján vihogott fel és mikor hátra nézett, szeme zöld fényben izzott. Jancsi azonnal meg akarta fojtani, de nem tudott mozdulni.

‒ Erőlködj csak! ‒ vihogott tovább a banya. Intett kezével és a falból fák gyökerei szökkentek elő. Jancsi derekára, bokájára és csuklójára tekeredtek, hanyatt fekve a lócára szorították. A bénító varázslat elmúlt róla és ő állat módjára üvöltött, kétségbeesetten próbált béklyóiból szabadulni. Leeresztett farka ide-oda himbálódzott, csapkodta combjait. A boszorka a szép leány képében utána kapott és szorongatni kezdte.

‒ Hm, Jancsi, több féleképp és fel lehet falni egy férfit, tudtad? Így legalább tovább tart majd!

Ezzel szájába vette Jancsi löttyedt hímtagját és szívni kezdte azt. A fiú hiába tiltakozott, farka egyre csak dagadt. Valami varázslat lehetett a dologban, mert egyetlen nő szájában se fért volna el teljességben a duzzadt dorongja. Jancsi remegve élvezte az ajkak és a nyelv kényeztetését, forró magját a boszorka torkába spriccelte, aki nagy élvezettel nyelte.

‒ Ezentúl gyakran meglátogatlak és lassanként minden erőd kiszívom a tetemes farkadon keresztül!

Még sokáig vízhangzott vészjósló kacaja a cellában.

Betartotta szavát. Vacsora után kicsapódott ismét az ajtó és a lócán tekergő, kínlódó Jancsihoz egy ringó mellű és combú, vörös sörényű szépség lépdelt. Ruhátlan volt, sötét mellbimbói keményen meredtek, lába között vörös prém göndörödött. A fiú lehunyta szemét, hogy ne is lássa, mert férfi testének nem parancsolhatott. De késő volt már. Ezt a nő is észrevette és gyöngyöző nevetéssel felpattant a fiú meredt farkára. Addig lovagolta, míg kéjesen el nem élveztek mindketten. Aztán elment, ahogy jött és a gyökerek elengedték a kimerült fiút. A boszorka ezentúl naponta ötször, hatszor felizgatta Jancsit, aztán vagy a puncijába vagy a szájába, elnyelte annak magját. A banya igazat mondott, ettől a fiú egyre gyengébb lett. Látta a gazdája is, hogy a végét járja, így nem volt tovább értelme Juliskát tartogatni.

‒ Holnap végre eladlak! A bátyád már nem sokáig húzza, nem kellesz, hogy veled zsaroljam tovább!

Juliska végső elkeseredésében megpróbált elfutni. Az ajtóig jutott, ott a boszorka varázslata lebénította.

‒ Hát nem szégyelled magad? Eltartalak, te meg így hálálod meg? Szökni próbálsz? Na, majd mindjárt meglátjuk!

Ezzel letépte Juliska ruháit. Mohón bámulta a fiatal testet, a puha mellecskék lágyan ringtak, a hosszú, feszes combok között alig szőrös húsos puncit nézte. Odalépett hozzá, a bimbócskákat hosszú karmaival ingerelte, aztán végighúzta azokat az érzékeny bőrű hason és a leány lágy ölén, aki könyörgött neki, hogy hagyja békén.

‒ Szék! ‒ ordított a banya.

A varázsszék mellettük termett. Az ülőkéjén egyre vastagabb és hosszabb dorong türemkedett ki, ahol a boszorkány megérintette.

‒ Ülj rá! ‒ utasította gonoszkásan mosolyogva a lányt.

Juliska is megbánta már, hogy ártatlanságát eddig őrizte! Egy szerető férfi helyett egy szék veszi el tőle! Remegve engedelmeskedett. Puncijához illesztette a kitüremkedést és lassan ráereszkedett. Sajgott az öle. Csak úgy potyogtak könnyei közben.

‒ Szék, táncolj! ‒ szólt a következő parancs.

A szék karfája a leány meztelen dereka köré fonódott, aztán lassan mozogni kezdett alatta. A leány ide-oda csúszott az ülőkén, a dorong mozgott a puncijában.

‒ Gyorsabban, te! ‒ csapott a szék támlájára a banya és a szék vad ugrálásba kezdett.

Juliskának erősen kapaszkodnia kellett a karfába, mert úgy érezte, leesik. Zötyögött a széken, punciját dörzsölte a dorong, ami már nem is volt annyira kellemetlen. Egyre sikamlósabb lett belül, úgy érezte, öle lángra kapott. Aztán nyögdécselve a támlára vetette fejét és elélvezett. Arcát a szégyen és kéj pírja borította, a boszorkány pedig hatalmasat röhögött rajta.

Másnap a banya lenge selyeminget adott Juliskára, ami alig fedte ölét, mellbimbói meredeztek a hidegtől, átlátszottak a vékony anyagon. Felvezette egy kordélyra, annak falához láncolta csukóját és derekát. A lány vigasztalhatatlan volt.

Sokáig zötykölődtek a földes úton, amikor egy hatalmas ház előtt megálltak. A banya lemászott a bakról és közben gonoszan vihogott. Juliska félelemtől reszkető szívvel látta, hogy egy óriással a nyomában tér vissza. A férfi olyan magas volt, hogy ha lóra ült volna, kétoldalt biztos érte volna a lába a talajt. Kinyílt a kordély ajtaja. A boszorkány a leányhoz lépett, kioldotta a nyakánál az inget és az lecsusszant válláról, megmutatta zsenge keblét.

‒ Nézd, csak nézd, barátom! Milyen kincset hoztam neked! Gyere csak, nézd meg magad is! Zsenge a húsa, alig pelyhes a puncija! Gyere!

A kocsi lesüllyedt az óriás súlya alatt, ahogy legörnyedve fellépett rá. Juliska remegett a félelemtől.

‒ Gyere csak közelebb! ‒ noszogatta tovább a banya és felhúzta az inget, hogy a leány öle fedetlen legyen.

Az óriás bozontos szemöldökét összehúzva, kritikus szemmel nézegette a portékát. Sebhelyes, borostás arcát simogatva melléjük lépett. Kinyújtotta lapátnyi kezét és kolbász vastagságú ujjával megérintette a leány kemény bimbóját. Aztán kaján vigyorral az arcán Juliska összeszorított combjai közé erőszakolta a középső ujját és röhögve a puncijába nyomta, olyan erővel, hogy a leány talpa nem érte a földet. Az óriás döfködni kezdte a lányt és élvezettel nézte, ahogy arca kipirul és nyögdécselni kezd. A leány kétségbe esetten próbálta megállni, hogy kimutassa a kéjt, amit a vaskos ujj okozott neki, de a gyönyör tartóztathatatlanul előtört belőle. A boszorka a lehetséges vevővel együtt mulatott rajta.

‒ Na, látod, milyen finom, szűk a puncija?

‒ Látom, hát ‒ mondta az óriás. ‒ De túl öreg!

‒ Miről beszélsz?

‒ Én akkor szeretem őket, amikor a mellük épp csak kiserken, a puncijuk meg pucér. Ez már túl öreg az én ízlésemnek!

Dúlt-fúlt a boszorka, amiért nem csinált üzletet. Tovább mentek, míg egy sok ablakos kúriához értek. Odabentről a tivornya és pajzánkodás félreérthetetlen zajai szűrődtek ki. Érkezésükre egy kifestett, ledéren öltözött asszonyság lépett ki az bejárati ajtón. Hatalmas keblei majd kibuktak fűzőjéből, vékony szoknyája az öléig fel volt vágva, minden lépésnél elővillantak fehér combjai.

‒ Mit hoztál? ‒ mordult a boszorkára.

‒ Asszonyság, ez a falatka tetszeni fog! Zsenge ez még, sokáig dolgozhat még nálad!

Mindketten felléptek a kordélyra. A boszorkány ismét elővillantotta a lány bájait.

‒ Szűz-e? Mert nekem csak akkor kell!

A banya arca megrándult.

‒ Bíz, szűz ez! ‒ hazudta.

Az asszonyság Juliskához lépett és benyúlt a lába közé.

‒ Hazudsz banya! Nem rég kúrta meg valaki!

‒ Ugyan! Csak megujjazta az óriás! Férfival még nem volt!

‒ Miért nem ide hoztad előbb! Nem kell!

Ezzel az asszonyság leugrott a kocsiról és visszasétált a házba, anélkül, hogy akár elköszönt volna.

A boszorka már kimondhatatlanul mérges volt. A következő állomásukhoz hiába mentek. A kapu döngetésére senki se jelentkezett. Visszafordultak. A banya egész úton hazafelé fortyogott magában. Mikor megérkeztek, lerángatta Juliskát a kocsiról, be a házba. Megparancsolta neki, hogy vetkőzzön le. Előrendelte a széket és körmével megérintette az ülőkéjét. Erre egy, a tegnapinál is nagyobb dorong nőtt ki belőle és ezen még kitüremkedő rücskök is voltak. Juliska ijedten nézte, nem tudta elképzelni, hogy ez belefér a lyukába. A banya kárörvendőn nevetett.

‒ Ilyen egy troll farka, ne félj tőle! Engem kellemes emlékék fűznek hozzá! Senki sem tud olyan vadul és gyorsan baszni, mint egy troll! Holnap elviszlek a falujukba, biztos kellesz majd valakinek! Szeretik a fajtádat, örömmel döfködik szét a zsenge, szűk puncit! A troll nők nagyok, ormótlanok. Őket csak azért tartják, hogy szaporodjanak. Nem vittelek hozzájuk elsőt, mert keveset fizetnek, de az is jobb lesz, mint a semmi! Na, pattanj a drágalátos székedre!

Juliska lehunyta szemét. A tegnap este nem volt annyira rossz és az óriás hatalmas ujját is túlélte. Már rájött, hogy akkor nem fáj a puncijába hatolás, ha az nedves. A szerelmespárra gondolt, akiket egyszer kilesett az erdőben kéjelgés közben. Érezte, hogy öle lassan melegszik. A banya sürgetőleg a fenekére suhintott, ezért a szék fölé helyezkedett.

‒ Várj! Látni akarom! Rakd szét a lábad! A szék két oldalán legyen, ez az! Szék, fogd le!

Indák tekeredtek combjai, csuklója és dereka köré. Mélyet lélegzett és lassan ráereszkedett a rücskös dorongra. Többször is meg kellett állnia, punciját szétfeszítette a hatalmas troll farkat mintázó fadarab. Leizzadt mire végzett és puncilé tócsa volt a feneke alatt. A boszorkány dülledt szemmel nézte, ahogy a hatalmas dorongot elnyeli a leány szűk kis puncija. Alig várta, hogy ezt elintézze és meglovagolhassa Jancsi hatalmas farkát, puncijából már combjára csorgott a lé, annyira felizgult, nézve Julicskát. Megint táncra parancsolta a széket. A lány lehunyt szemmel élvezkedett. Úgy érezte, mintha a hatalmas dorong nem csak mozogna, hanem lüktetne is benne. Nagyon gyorsan elélvezett, de a szék csak ugrált tovább, amíg Juliska testét újabb élvezet rázta meg.

A boszorka vihogva eltűnt a lány szeme elől, aki kimerülten dőlt neki a szék támlájának. A forró puncijában lassan zsugorodni kezdett a dorong. Juliska elpanaszolta a széknek, mi történt vele. Megszokta már, mindig hozzá beszélt, minden este beszélt hozzá, elárulta neki titkait. Úgy érezte, hogy itt ez az ülőalkalmatosság az egyedüli barátja. Gyakran úgy érezte, hogy szinte él, gyengéden öleli karfáival, éjjelenként álomba ringatja. Most furcsa kis szív domborulatot vett észre a támláján, amit eddig nem vett észre. Biztos volt benne, hogy az eddig nem volt ott. Elmosolyodott és csókot nyomott rá. Erre a szék eltűnt és ő egy meztelen férfi hasán ült! Meglepetésében sikkantott és felugrott. A férfi csendre intette.

‒ Hallgass, mert a boszorka meghallja, és azonnal visszaváltoztat, ha meglát!

Juliska pironkodva kapta magára ingét. Kíváncsian nézte a talpra álló embert. Délceg volt és izmos, lába között sem volt semmi szégyellni való. A lány még jobban elvörösödött és elfordult.

‒ Ó! ‒ vette észre pőreségét a megbámult, aki lerántotta a pamlag takaróját, hogy elfedje magát. ‒ Most pedig gyere édes Juliskám, bújjunk el, nehogy meglásson bennünket! Gyere, elmondom a tervem!

Bebújtak a kemence mögé, mert oda úgyse ment ilyen tájt a boszorka. Lefeküdtek egymással szemben. A férfi előadta tervét a lánynak, aki örömében átölelte és puszit nyomott szájára. Az ismereten azonban a forró ajkak után kapott és szenvedélyesen csókolta őket. Nehezére esett abbahagyni.

‒ Drága Juliskám! Ismerem tested, lelked! Oly zsenge vagy még!

A leánynak eszébe jutott, hogy mi mindent fecsegett ki a széknek és belepirult. A szék táncoltatásról nem is beszélve… Szégyellt a férfi őszinte kék szemébe nézni, ami oly igézően nézett rá.

‒ A nevedet se tudom… Nem hívhatlak továbbra is Széknek…

A férfi halkan felnevetett.

‒ Szólíts, aminek akarsz, a nevem Károly.

‒ Kedves Károly, ismersz már…

‒ Ó, Juliskám! Öled forróságát vágyom, éreztem, de nem élvezhettem! Férfi testem kielégülésre vágyik, de megértem, ha nemet mondasz. Szabad akaratod van. Semmire se kényszerítenélek! Nem ismersz és jóval öregebb vagyok nálad, meg sem érdemlem, hogy ily fiatal leány engem szeressen!

Juliska szíve melegséggel telt meg e szavakra, felnézett a férfira.

‒ Hát szeretsz? ‒ kérdezte vágytól remegve.

‒ Mindennél jobban!

Falón csókolták egymást, lehullt a férfiról a takaró és Juliska selyemingje se akadályozott tovább. A leány odaadón fogadta a mellét becéző csókokat, a bimbójával játszadozó fürge nyelvet. Halk sóhajjal tárta szét lábát a kutató kezek előtt. Hozzáértő ujjak dörzsölgették vörösen duzzadt csiklóját, míg remegve átadta magát a gyönyörnek. Károly vágytól hajszoltan tette magáévá a leányt és remegve figyelte Juliskát újra elélvezni. A szűk punciba lövellt hímvesszőjének terméke és alig tudta visszatartani készülő üvöltését. De csöndben kellett maradniuk, ha kedves volt az életük! Boldogan bújtak össze, mintha nem is foglyok lettek volna. A férfi elmondta, hogy ő a szomszédos ország hercege, évek óta itt rekedt, biztos elsiratták már szülei. Bevallotta, sosem hitte, hogy valaha is szabadul. Ki csókolna meg egy széket? Lágyan simogatta kedves Juliskája arcát.

Hamar eljött a reggel. A székből lett herceg elbújt, Juliska pedig begyújtott a kemencébe a kenyérsütéshez. Épp hatalmas fahasábokat rakott a lobogó tűzre, mikor a banya beviharzott a konyhába.

‒ Hát hol a kenyérnek való tészta, te szerencsétlen? ‒ rivallt a lányra és hatalmas pofont kevert le neki.

Kihasználta a boszorka figyelmetlenségét a herceg, nagyot taszított rajta, a banya beesett a kemence ajtaján. Juliska gyorsan rá is csukta, nehogy még kimásszon! Velőt rázó sikoly után, csönd lett. Egymásba kapaszkodva várták, hogy talán tévedtek és a tűz se öli meg a rettenetes banyát. De a banya nem került elő. Ehelyett a ház megtelt zavarodottan pislogó ruhátlan emberekkel, akiket a boszorkány mind tárgyakká változtatott. A cellák varázslattal záródó ajtajai is kinyíltak. Jancsi felbotorkált a házba, a többiekkel. Volt mit látnia! A meztelen emberek közül többet is felismert. Azok a nők voltak, akinek testét felhasználva csábította, izgatta kéjelgésre a gonosz banya. Ők is felismerték őt, mert zavartan lesütötték szemüket. A fiú különösen egyet keresett, az első leányt. Az ő testében látogatott hozzá a boszorkány leggyakrabban, mert észrevette, hogy Jancsinak ő tetszik mind közül a legjobban. Ott állt a leány, ahol azelőtt egy ernyős lámpa volt. Piruló arccal mosolygott a fiúra. Ekkor azonban ő észrevette a húgát és nagy örömmel ugrott hozzá, ölelte át. Károlyba féltékenység mart, míg meg nem tudta, hogy a magas legény szeretett Juliskájának testvére.

Hamarosan felfedezték a ház végében a szobát, ahová ruháik voltak bedobálva. Még több is volt, mint kellett. Sajnos a boszorkány sok áldozatával végzett rémuralma alatt. Felöltözve szédültek ki a szabadba. Sokan ujjongtak, mások sírtak, voltak, ki szeretteiket ölelgették, mert velük együtt sétáltak be a boszorkány csapdájába. Jancsi megtalálta a boszorkány láda aranyát is és igazságosan szétosztották, jutott mindenkinek lóra, amivel hazamehet és még házra is, ahol új életet kezdhet.

‒ Drága Júliám, gyere velem a kastélyomba, legyél a mátkám! A feleségem, ha akarod!

A leány fülének furcsán hangzott a saját neve, de belátta, nem maradhat Juliska, ha hercegnő lesz belőle. Boldogan szerelme nyakába ugrott és egy hosszú csók után, igent súgott a fülébe.

Jancsi és választottja, ki egy távoli ország szülötte volt, szintén velük tartottak.

Károly herceg megkerülésének mindenki örült a királyságában, kivéve persze az öccsét, de ő is megbékült idővel. A gyönyörű fiatal jövendőbelit pedig mindenki csodálta. Hatalmas esküvőt csaptak.

Nászéjszakájukon a fiatal ara még ajándékot is kapott. Izgatottam bontogatta és arcát pír borította láttán: férje egy hatalmas rücskös troll farkat faragott neki.

‒ Mindent megadok neked, hogy boldog légy velem ‒ suttogta a herceg. ‒ Növeszteni most ilyet nem tudok, a trollok meg erősen ragaszkodnak a sajátjukhoz. Még a gondolata is felizgat, hogy ezt a puncidba nyomom…

A fiatal menyecske se volt rest, hanyatt feküdt a finom kelmékkel borított ágyon és hívogatón széttárta combjait.

‒ Lovagoltass meg, drága szék… ‒ suttogta.

Károly mosolyogva figyelte, hogyan nyeli el a hatalmas dorongot feleségének öle. Erős karjával addig húzogatta, míg a nő remegve elélvezett.

Még ma is boldogan kéjelegnek, ha azóta meg nem haltak!







A történet úgy kezdődött, hogy megjött, úgyhogy kezdetét vette az önmegtartóztatásom. Tudom én, hogy hülyeség ilyenkor nem szexelni, pláne ha van rá így is jelentkező, de ilyet max kapcsolatban vagy már nagyon hossz...




Állok a hátad mögött, és jobb válladon pihen a kezem. Élvezem hogy a testedhez érek. A másik kezemet a szádon, forró ajkaidon tartom. Szádat résnyire nyitod, ujjammal belenyúlok. érzem ujjamon a nyelvedet. Leveszem a felső ruhádat, s...




Egyik éjszaka elég furcsát álmodtam. Pontosan nem tudtam, hogy mit is jelent, akar-e sugallni valamit, esetleg előrejelzés vagy ilyesmi, de elég nagy hatást gyakorolt rám.

Összvissz pár percnyi eseményt éltem át, de nagy...




Az utóbbi napok, hetek a vizsgáztatásról szólnak elsősorban. Ezekben az időszakokban már általában kipihentebb szoktam lenni. Nem nagyon voltak hosszú, húzós napjaim most sem. Ráadásul később is elég felkelnem, ami azt jelenti, hog...




Sehol senki körülöttem, csak a felszolgáló hölgy manikűrözgeti magát a pult mögött. Hétfőn, kora délután ki is járna erre, késő őszi napon? Messziről hallom, jön valami vonat, hmm, ez még nem lehet az enyém, de azért kihörpin...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag