banner

Ah, úgy feszül a popsim




Odakint egyre nagyobb pelyhekben, egyre sűrűbben esett a hó. Péter órákig tudta volna nézni mélán az ablakból, miként kavarja és hordja a szél, a hótakaró pedig hogyan lesz egyre vastagabb a szemközti házak tetején. A fák ágai, a kerítés kőoszlopa, az úttest, minden puha, fehér lepelbe burkolózott, és olyan lett a világ, mint egy nagy porcukros bödön, amiben élvezet volna meghemperegni. Csak ne lenne olyan hideg, gondolta, és örült, hogy nem kell kimennie. Bentről kifejezetten hangulatos volt a hóesés, az íróasztal mellől, a meleg szobából, de csak szánni tudta azokat, akiknek dolguk van kint, és például autóban ülnek. Megborzongott, kortyolt egyet a forró kávéjából, és nekilátott, hogy némi rendet rakjon az íróasztalán, aztán nekilásson a következő fejezetnek, amit aznapra tervezett. A fantáziáját nem akadályozta az időjárás, mint odakint például az áruszállítást vagy a munkába sietők közlekedését, a késő délelőtti sötétség és a világra boruló homály inkább csak serkentette a gondolkodását, és könnyebbé tette a tekintete számára, hogy befelé irányuljon, és kizárjon mindent, ami nem odavaló. Kedvelte ezeket merengős, szürke napokat, amikor megtorpanni látszott odakint minden élet, mintha tapintatosan félreállna képzelete útjából, hogy átadhassa neki a helyét.
Ilyenkor jól ment a munka, repült az idő, észrevétlenül teltek el órák és teltek meg sűrűn írt oldalak, Péter pedig nem érzett szellemi fáradtságot, mint amikor erőt kellett vennie magán, hogy a megfelelő hangulatba kerüljön. Csendben írt, elfeledkezett az ebédről is, maradék kávéja kihűlt az asztalon, kint pedig lassan vastagodott a hótakaró és egyre hűlt az idő.
Délután két óra felé aztán kopogásra eszmélt föl, valaki kitartóan zörgette a bejárati ajtót. Péter pislogva nézett körül, kellett pár perc, hogy visszatérjen a valóságba, aztán az órára nézett, és dörmögött valami szokásosat, hogy jé, megint milyen gyorsan eltelt a délelőtt, aztán sóhajtva feltápászkodott. Levette a szemüvegét, begombolta az ingjét, elsimogatta a haját, amit szokás szerint nem nagyon fésült még meg aznap, aztán kitekintett az ajtó melletti kisablakon. Meglepetésére a szomszédot látta a teraszon ácsorogni havas kabátban, kissé gondterhelten. Elképzelni sem tudta, mit akarhat, annyira nem voltak jó kapcsolatban, bár a férfi gyakran meghívta már magukhoz vacsorára és baráti összejövetelekre. Péter még emlékezett, mennyire lelkes volt, amikor rájött, hogy a szomszédja egy ismert író, és sejtette, hogy az ismerőseinek úgy adta elő, sokkal barátibb a viszonyuk a valóságosnál. Nem vált éppenséggel szimpatikussá számára ezzel a tolakodással, de annyira nem is neheztelt rá, megszokta már az emberektől ezt a reakciót, és végülis sosem volt túlzottan erőszakos. Vett hát egy mély levegőt és kinyitotta az ajtót.
– Szevasz, Zoli – mosolygott, és csak ekkor vette észre, hogy a férfi nem egyedül áll a küszöbén, hanem egyik kezével a lánya karját tartja, akinek az arca nem árult el túl nagy lelkesedést, mintha úgy rángatták volna az ajtó elé. A kezében egy fekete hátitáskát vonszolt maga után a havas járdán.
– Helló, Péter. Bocsánat a zavarásért, de kérni szeretnék egy meglehetősen nagy szívességet – mondta Zoltán, és a hangja, valamint bosszús tekintete azt sugallta, ezúttal tényleg nem barátkozni jött.
– Mi lenne az? – vonta fel Péter a szemöldökét, és valóban kíváncsi lett. A lányra nézett, de az mogorván elfordította a fejét, nem kereste vele a szemkontaktust.
– A feleségem anyja kórházban van, és muszáj elutaznunk hozzá, de a lányomat nem akarom elvinni ebben az ítéletidőben. Mondd csak, nagy probléma lenne, ha megkérnélek rá, hogy itt maradhasson ma estig, vagy ha esetleg nem érünk haza, akkor holnapig?
– Nem vagyok már gyerek, miért nem maradhatok egyedül otthon?! – tört ki a lányból ekkor az elkeseredett sértődöttség, és Péter kicsit meg is ütközött a hangvételén, nem számított ilyen jelenetre az ajtójában. – Tudok vigyázni magamra, nincs szükségem senkire!
Az apja kicsit megráncigálta a karjánál fogva, és kényszermosolyt erőltetve magára mondta:
– Nos igen, mint említettem, jól tudom hogy ez nem kis szívesség, de hálás lennék. Mikor legutóbb itthon hagytuk egyedül, nos hát… – vakarta meg a halántékát – mondjuk úgy, nem sok jó származott belőle.
– Áh – sóhajtott a lány morcosan, aztán kitépte a karját az apja kezéből, és a táskát maga után vonszolva betrappolt Péter mellett a lakásba, anélkül hogy ránézett volna.
Zoltán zavartan vigyorgott, és bocsánatkérően tárta szét a karját.
– Kérlek ne haragudj, az összes ismerősünk a város másik végén lakik, és sietnünk kéne, amíg járhatóak az utak. Komolyan mondom, igazán lekötelezel, nem fogom elfelejteni. Nem fog zavarni, alig eszik és teljesen szobatiszta – tette hozzá vicceskedve, kicsit hangosabban, hogy bent is hallani lehessen.
– Menj a picsába! – hangzott is rögtön a felelet a lány szájából, már a nappali felől. Zoltán elvörösödött.
– Hehe, tinédzserek… – motyogta. – Tudod, nehéz időszak. Köszönöm, tényleg! És még egyszer, lekötelezel, az adósod vagyok! – kezdett hátrálni vigyorogva, aztán még egy utolsót intett a kezével, és már el is tűnt a hóesésben.
Péter kicsit megilletődötten nézett utána. Mire felemelte a karját, hogy visszaintegessen, a férfi már régen elviharzott.
Túlzás lett volna azt állítani, hogy kellemes meglepetésként érte ez a bébiszittelésre való felkérés. Nem igazán vágyott társaságra, és nem is tervezte, hogy meghívjon magához akárkit az elkövetkezendő napokban. Örült, hogy végre nyugalomban dolgozhat az új regényén, ehhez pedig csakis a magány és a csend volt az ideális feltétel. Tartott tőle, hogy ennek mostantól annyi, de nem volt mit tenni, csak nem dobhatta ki a lányt a hóra.
Becsukta az ajtót, amin át ömlött a hideg a lakásba, aztán az előtér kövén hagyott sárnyomokra pillantott, és azokat követve egy mély sóhaj kíséretében elindult a nappali felé. Fogalma sem volt, mihez kezdjen egy serdülő lánnyal, a felnőtt nők viselkedését sem értette általában, ez pedig még kilátástalanabbnak tűnt.
A nappalihoz érve aztán hallotta, hogy szól a tévé. A szőnyeg előtt szerencsére megtalálta a lány sáros cipőjét, és kicsit megkönnyebbült, legalább annyi jólneveltség szorult belé, hogy nem abban taposta végig a nappalit. Csakhamar ott találta a kényelmes bőrkanapén kinyúlva, még kabátban, az előbbieknek megfelelően sértődött arccal, összefont karokkal. A tévét bámulta, és nem nagyon vett tudomást Péter beléptéről.
– Légy üdvözölve nálam – kezdte Péter, mosolyt erőltetve magára, barátságos hangnemet ütve meg, legjobb képességei szerint. – Remélem, kényelmesnek találod majd, semmi extra, de szerintem otthonos. Látom a tévét már megtaláltad. Van egy csomó könyv meg újság, ha esetleg olvasni szeretnél… Aztán, nem is tudom. Túl sok szórakozási lehetőség nincs itt. Videójátékom sincs, vagy ilyesmi, amivel mostanság szoktak játszani. A wifi jelszót megkaphatod, ha kell, és…
– Nyugi, nem kell szórakoztatnod – szakította félbe a lány, és annyira ellenséges tekintettel mérte végig, hogy Péter jobbnak látta nem erőltetni a társalgást. – Nem önszántamból vagyok itt, és neked sem kell úgy tenned, mintha szívesen látnál.
Azzal visszafordult a tévé felé, idegesen kapcsolgatni kezdte, és Péter érezte, hogy a továbbiakban nem igényli a jelenlétét, szóval inkább kihátrált a nappaliból, és a dolgozószobája felé vette az irányt.
– Jó, jó, rendben – motyogta, és vállat vont. Végülis igaza van, gondolta, neki aztán teljesen mindegy, mit csinál, csak legyen csendben.
A dolgozóba érve felvette a mellényét, mert úgy érezte, túl sokáig volt nyitva az ajtó, és lehűlt odabent is a levegő, aztán visszanyomta a szemüveget az orrára, és leült az asztalához. Végre, sóhajtott. Utálta, ha írás közben megzavarták, mindig jópár percbe telt, vagy akár fél órába is, mire sikerült visszazökkennie a megfelelő hangulatba. Ez nem úgy működik, mint egy… könyvelőnél, hogy csak visszaül, és folytatja, ahol abbahagyta, mondogatta magában mindig. Bele kell képzelnie magát a környező világba, fel kell építeni minden alkotóelemét; mint egy utazás, a részleteknek a helyére kell kerülnie, csakis akkor kezd el történni a cselekmény, és élni a sztori.
Ahogy lecsillapodott, és az agya újra felvette a megfelelő ritmust, tollat ragadott és ismét írni kezdett. Nem ment olyan zökkenőmentesen és simán, mint azelőtt, de ezt akár a délutáni órákra is foghatta volna. Mindig délelőtt fogott legjobban az agya. De azért haladott, mégpedig gyorsabban, mint ahogy reggel eltervezte, ezért nem volt semmi ok az aggodalomra.
Aztán váratlanul éles csörömpölést hallott a nappali felől. Összerezzent a zajra, és homlokráncolva fordult meg a székében. Mi a fene?
Sóhajtott egyet és felállt, kénytelen volt utánanézni. Kisétált a dolgozószobából, és ahogy belépett a nappaliba, a lélegzete is elakadt egy pillanatra. A lány ott állt a könyvespolc mellett, a padlón előtte pedig Péter egyik kedvenc díszpoharának maradványai hevertek, üvegszilánkok formájában.
– Hát nem leesett… – mondta a lány merész tekintettel, kezét csípőre téve, és nem úgy tűnt, mintha különösebben szabatkozna, vagy bűntudata lenne.
Péter először haragosan mérte végig, de aztán hamar elszállt a dühe. Ahogy ott állt, immár kabát nélkül, hiába volt tele szemtelen kihívással a tekintete, nem nagyon tudott haragudni rá. Egy combközépig érő, vörös kockás, lenge szoknyát és egy ujjatlan, pink felsőt viselt, ami nagyon jól kiemelte vékony, de már formás alakját. Kecses és nőies benyomást keltett, amit erősített bájos, de karakteres arca, és a tűz a szemében.
– Véletlenül, mi? – morogta Péter. – Tudod, szerettem ezt a poharat, régi emlék volt.
Azzal odalépett, és lehajolt, hogy összeszedje a nagyobb szilánkokat. A lány tenyérbemászóan mosolygott a könyvespolcnak támaszkodva.
– Van más is, amit szeretsz, a hülye könyveiden meg a dísztárgyakon kívül? – kérdezte, és leemelt a polcról egy kötetet.
– Vajon miből is gondoltam, hogy nem lesz veled gondom… – sóhajtotta Péter, aztán kivitte a szilánkokat a szemetesbe. Mikor visszaért, megfagyott benne a vér, ahogy látta, hogy a lány egy kitépett lapot tart vékony ujjai között, és cinikusan elkerekedett szemekkel mosolyog.
– Hopsz – mondta, és nem tudta megállni vigyorgás nélkül.
– Tényleg kiállhatatlan vagy – mondta a férfi mogorván, és kikapta a könyvet a lappal együtt a lány kezéből.
– Te meg egy unalmas vénember.
– Nem csak ostoba dolog ilyet tenni, de jogod sincs hozzá, ez nem a tiéd.
– Ez van, ostoba vagyok – vigyorgott gúnyosan a lány.
Péter határozottan nézett a szemébe, hátha meghunyászkodik kicsit, de nem hátrált meg.
– Nem hinném – szűrte fogai között a szót. – Szerintem csak egy neveletlen fruska.
A lány erre csak nevetett, Péter pedig jobbnak látta, ha visszacsörtet a dolgozószobába, mielőtt teljesen kizökken megint.
– Kaját találsz a hűtőben, ha megéheznél – vetette oda még kifelé menet.
Sokáig tépelődött még magában, legszívesebben ott helyben pofonvágta volna a lányt, mikor meglátta a kezében a kitépett lapot, ilyen fokú szemtelenségre azért nem számított, de úgy döntött, ráhagyja. Ha minden jól megy, csak pár órát kell kibírnia vele, nem sokára érte jön valaki, és remélhetőleg megszabadul tőle. Addig meg csak eltelik valahogy az idő. Neki dolgoznia kell, és nem fogja hagyni, hogy ebben megakadályozzák. Visszaült tehát az asztalhoz, és újra nekilátott, hogy elmélyedjen a történet szálai között, felvéve a munka ritmusát, de ezúttal sem járt sok sikerrel. Amint kezdtek volna jönni a termékeny gondolatai, újra zajt hallott a nappali felől. Ezúttal zene szólalt meg, egyre hangosabban, míg már tényleg zavaró lett. Belátta, hogy ez így nem fog menni, muszáj megint rendre utasítania a lányt. Visszasietett tehát, és pont azt látta, amire számított. A lány a kanapén ült, lábai a dohányzóasztalon, rázta a fejét, a tévéből pedig üvöltött a rock zene.
– Látom megtaláltad a zenecsatornát – próbálta túlharsogni a zajt, a lány viszont csak lassan reagált a szavaira.
– Ó, zavar talán? Bocsánat… – mondta, de nem úgy tűnt, hogy szándékában áll lehalkítani.
Péter nézte egy darabig félrehúzott szájjal, aztán a tévészekrényhez lépett, és elővett egy fejhallgatót.
– Használd ezt – dobta oda neki. – Dolgom volna, ha nem nagy baj, és zavar a zene a munkában.
– Tényleg? Van olyan dolog, ami nem zavar? – nézett rá a lány nagy szemekkel, csodálkozást mímelve.
– A csend egyáltalán nem zavar – felelte Péter mogorván. Megvárta, amíg a lány felteszi a fülhallgatót és végre megint elhal a zaj, aztán otthagyta. Nem állt szándékában leállni vele vitatkozni, nem látta értelmét. Tudta, hogy direkt kötekszik.
Visszasietett a dolgozószobába, csakúgy, mint az imént, és próbált munkához látni, ismét. Persze már maga sem lepődött meg, hogy nem járt sikerrel. Amint alalkult volna a dolog, a lány már-már idegesítő hangja csendült fel a háta mögött.
– És mégis mi az a roppant fontos dolog?
Ott állt az ajtóban csípőre tett kézzel, arcán a már megszokott, kötekedő vigyorral, és Péter egy pillanatig sem gondolta, hogy komolyan érdeklődik a munkája iránt. Feléfordult, és levette az olvasószemüveget.
– Úgy tűnik, valaki mégis szórakoztatást igényel. Mi a neved?
– Nem mindegy neked? – lépett beljebb a lány a szobába, hogy jobban körülnézzen. Péter némi meglepettséget vélt felfedezni rajta, ahogy szemügyre vette a falon lógó festményeket. Az egyik egy akasztott ember elmosódott képét ábrázolta, a másikon vörös és fekete színekkel egy szürreális, sikító arcot vélt felfedezni.
– Írni próbálnék.
– Mégis, mit? – kérdezte a lány már őszintébben, és az egyik polcon heverő, különös formájú késre pillantott.
– Na azt nyugodtan megfoghatod, nem tudsz kárt tenni benne, legfeljebb magadban. Különösen éles – mondta Péter némi gúnyos mosollyal.
– Fogadni mernék, hogy valami nyálas, unalmas, vén szingliknek való baromság – mondta a lány visszamosolyogva, és csak azért is kezébe vette a kést. Kihúzta a tokjából, és megvizsgálta a pengéjét, ami szürkén villant meg a kintről beszűrődő gyér fényben.
– Mi a neved? – kérdezte Péter újból.
– Szandra – mondta halkan a lány, elkomolyodva, amint a kést forgatta a kezei között.
– Én Péter vagyok.
– Rendben – bólintott a lány, – Péter bácsi… – azzal visszadugta a tokjába a kést, és az arcán újra megjelent a szemtelen mosoly. – Szóval, mit tetszik írni?
– Komolyan úgy nézek ki, mint aki romantikus regényt ír? – vakarta meg Péter a homlokát, mire a lány is végigmérte, nem túl elismerően fintorogva.
– Hát igen – bökte ki, aztán egy másik keretezett kép felé fordult, ami az íróasztal fölött lógott. Egy egyszerű levélpapírnak tűnt. – És ez mi akar lenni?
– Csak egy vers – sóhajtott Péter, és letette a szemüvegét, lemondva az aznapi írásról. Ahogy Szandra megállt mellette és az asztalra támaszkodott, nehezére esett, hogy ne bámulja meg formásan megfeszülő fenekét.
– És miért piros tintával írták? Jelent valamit? Furcsa színe van.
– Az nem tinta… – nevetett Péter, és becsukta a füzetét. – Amúgy horrorregényt írok.
– Csak nem… Ezt vérrel írták? – meredt Szandra a képre kissé megrökönyödve.
– Igen, azzal – mosolygott elégedetten Péter, amiért a lányon végre őszinte meglepettséget vélt felfedezni.
– Hm – nézte fürkészve egy darabig. – Elég bizarr.
– Voltaképpen annyira nem. Egy érzékletes módja a művészi kifejezésnek.
– És milyen horror lesz? – csillant meg Szandra szeme, ahogy az asztalon heverő, csukott füzetre pillantott.
– Az természetesen titok – ingatta a fejét Péter. – Senkinek sem szoktam róla beszélni, amíg nincs kész.
– Naa, ne legyél már ilyen bunkó. Meséld el – nógatta Szandra kíváncsian, és még közelebb lépett hozzá.
– Te ne légy bunkó, és ne faggatózz. Miért tennék veled kivételt?
– Ah – sóhajtott fel a lány. – Halálra fogom itt unni magam. Azt hiszed, apámék hazajönnek ma? Tuti, hogy nem.
Péter nézte egy darabig, aztán felállt.
– Gyere, keressünk valami vacsorát.
– Nem vagyok éhes – mondta a lány, és a füzet után nyúlt, de Péter elkapta a kezét, és gyengéden, de határozottan kivezette a dolgozószobából.
– Gyere!
Egészen a konyháig el sem engedte, Szandra pedig unott képpel sétált utána. Ott aztán kinyitotta neki a hűtőt, és elgondolkodott.
– Mit szeretnél? Van fagyasztott pizza… és néhány hamburger. Meg némi maradék tegnapról, de abba azt hiszem beleettem, szóval mindegy… De rendelhetünk is valamit, ha akarod.
Szandra ehelyett azonban a hűtőajtóban álló pezsgőért nyúlt, és mielőtt Péter bármit is szólhatott volna, már visszament vele a nappaliba, és leült a kanapéra, nekilátva, hogy kibontsa.
– Szabad neked már innod? – kérdezte Péter kétkedve, felvont szemöldökkel, ahogy utánasétált.
Szandra sértődötten nézett rá.
– Igen, Péter bácsi, nagylány vagyok már, ha nem tetszett volna észrevenni.
– Tényleg, hány éves is vagy?
– Miért, dugni fogunk? – nézett rá a lány gúnyosan.
Péternek ettől kicsit fennakadtak a szemei, először nem is tudta, mit feleljen. Zavarba jönni ugyan nem volt szokása, és jól tudta, hogy a lány csak idegesíteni akarja, de meglepte ez a provokatív merészség, valamint az is eszébe jutott, hogy talán tényleg egész este kettesben lesznek. Márpedig minél többet figyelte Szandrát férfiszemmel, annál vonzóbbnak tűnt, és lassanként olyan vágyakat ébresztett benne, amiket már régen érzett hús-vér nő iránt.
– Ne legyél már hülye – torkolta le. – Ha apád rájön, hogy alkoholt adtam neked, leharapja a fejemet.
– És félsz tőle? – nevetett a lány szemtelenül. – Ugyan már, inkább igyál te is egy pohárral, talán nem leszel ilyen karót nyelt. Nézz magadra, olyan vagy, mint valami nyugdíjas. Ne aggódj, felőlem nézheted este a szerencsekereket, nem maradsz le róla, vagy mit tudom én, mitől parázol ennyire.
Az üveg pukkant egyet, és Szandra egyből meg is húzta, mintha gyakorlott piás lenne, Péter pedig vállat vont. Hát jó. Ez a lány hülyét csinál belőle, ha hagyja. Úgy döntött, inkább belemegy a játékba. Visszasétált a konyhába, hozott két poharat, aztán leült a kanapéra Szandra mellé, és töltött mindkettejüknek. A lány közben a tévét kapcsolgatta unottan, míg újra meg nem állapodott a zenecsatornánál. Épp valami pörgős rockszám szólt, úgyhogy fel is hangosította rendesen, aztán megint a férfira vetette pajkosan gúnyos tekintetét.
– Azt hiszed, idegesít? – mosolygott Péter.
– Aha, nem tűnsz olyannak, aki szereti ezt a fajta zenét – bólogatott a lány, szúrós szemmel.
– Te sem – mérte végig a férfi hasonlóan kihívóan. – Tipikus éretlen libának tűnsz, aki nem tudja, hogy hol a helye, és ostobaságokkal kompenzálja az önbizalomhiányát.
Szandra szája tátva maradt erre, Péter pedig felállt, a szekrényhez sétált, és kinyitotta. A lány meglepetésére elővett egy elektromos gitárt. Bedugta egy erősítőbe, ami a sarokban hevert a padlón, aztán a nyakába akasztotta, és belecsapott a húrokba. Megfelelően erősen szólt, de azért kicsit tekert a basszuson, hogy még hatásosabb legyen, aztán gitározni kezdett, és eljátszott egy számot a Metallicától, amivel kellőképp megcsillogtathatta a tudását. Szandra csak bámulta, tényleg sikerült ezzel meglepnie.
Mikor befejezte, odanyújtotta neki a hangszert.
– Tessék próbáld ki. Tudsz játszani? Vagy eddig csak guitar hero-t láttál? – engedett el ezúttal ő egy gúnyos mosolyt.
Szandra óvatosan fogta meg a gitárt, és elvette.
– Kicsit – mondta halkan, és belepengetett, de nem túl meggyőzően. Látszott, hogy csak néhány akkordot tud.
Péter leült mellé, aztán töltött megint a pezsgőből, és mosolyogva nézte, ahogy a lány találomra pengeti a gitárt.
– Nem is rossz – mondta neki, mire Szandra elmosolyodott.
– Á – rázta meg a fejét. – Én csak amatőr vagyok, sőt még az se.
Innentől úgy tűnt, valamicskét oldódik az ellenszenve, nem viselkedett többé annyira ridegen, mint azelőtt. Mindketten iszogattak, nézték a tévét, és egész jól sikerült elbeszélgetniük. A lány egyre kedvesebb és vidámabb lett, ahogy a fejébe szállt a pezsgő.
– Gyakran iszol? – kérdezte a férfi.
– Nem, csak néha szoktam.
– Aha – bólintott Péter sejtelmesen. – És amúgy, ha nem titok… Miért nem mer apád egyedül hagyni otthon?
– Mert egy fasz – fakadt ki Szandra. – Ennyi. Nem lehet vele beszélni, beképzelt és okoskodó.
– De mégis, mi történt legutóbb?
– Áh – sóhajtott mélyet Szandra. – Elég gáz, pedig nem is történt semmi különös.
– Na, hallgatom – nógatta vigyorogva Péter.
Szandra vonakodott kicsit, közben a gitáron szaladgáltak szórakozottan az ujjai.
– Átjött két barátom, aztán… Mikor apámék hazaértek, ott találták őket.
– És?
– És semmi. Két fiú volt, apám meg túlreagálta.
– Miért, talán olyan… kellemetlen szituációban talált titeket?
Szandra dühösen nézett rá.
– Nem, dehogy. Nem toltak éppen gruppenben, ha erre vagy kíváncsi. Csak hülyültünk, meg iszogattunk, és ennyi.
– Akkor apád miért akadt ki? – értetlenkedett Péter.
– Mert egy fasz, mondtam már.
– Hm.
– Ne hümmögj nekem! – fortyant fel Szandra. – Mondd, amit gondolsz. Tudom, szerinted is egy hülye ribanc vagyok.
– Nem, dehogy – röhögött Péter.
– Hát pedig apám ezt mondta.
– Tényleg?
– Aha.
– Akkor igazad van, tényleg egy fasz lehet.
– Na, én is ezt mondom – mosolyodott el Szandra, és együtt nevettek. – Nem is volt még pasim, erre leribancoz, ez a legviccesebb az egészben.
– Tényleg nem volt? – lepődött meg Péter.
– Nem. Gáz, mi?
– Miért lenne gáz?
– Mit tudom én.
Szandra újra nagyot kortyolt a pohárból. Az arca kicsit kipirult, a szeme pedig élénken csillogott. Péter is érezte a fejében az italt, egyre többször kapta magát azon, hogy a lány combjait bámulja, amikről kicsit feljebb csúszott a szoknya, vagy a fedetlen vállát és nyakát, aminek kecses és finom vonala zavarba ejtően kívánatossá vált, ahogy fogyott a pezsgő.
– Ó, ez olyan gáz – temette a tenyerébe az arcát hirtelen Szandra. – Rábíznak a szomszédra, hogy vigyázzon rám, mintha gyerek lennék. Annyira szégyellem magam.
– Ugyan már – sajnálta meg Péter. – Nem a te hibád, apádtól volt ostobaság – mondta, aztán óvatosan megérintette Szandra hátát. A lány nem ellenkezett, továbbra is eltakarta az arcát, ezért a férfi vigasztalóan megsimogatta.
– Nem is tudod elképzelni, milyen szörnyű tud lenni – motyogta.
– Amikor nem értenek meg? De, azt nagyon is el tudom képzelni.
– Nem csak nem értenek, de még hülyének is néznek – kapta fel a fejét Szandra. A szeme vörösen csillogott. Nem sírt, de úgy tűnt, közel áll hozzá.
– Tudom, nem vagy már gyerek – mondta lassan Péter. – Igazán csinos nő vagy. És nagyon is értelmesnek tűnsz…
Szandra rámosolygott.
– Félreismertelek. Az elején nem tűntél jó fejnek.
Azzal odabújt hozzá, megölelte, és a mellkasára hajtotta a fejét.
Péter kicsit megilletődött, de aztán betudta mindezt az alkohol hatásának. Elvégre már megivott vagy három nagy pohár pezsgőt, nem csoda, ha a fejébe szállt egy ilyen fiatal lánynak, gondolta. Nem tudta eldönteni, hogy kellemetlenül érezze-e magát, vagy sem; némi bűntudatot még felfedezni vélt a lelke mélyén, de a pia benne is elnyomta ezt. Ugyan, mi baj lehet belőle? Nem csinálnak semmi rosszat, ez csak egy ölelés. Ráadásul neki is nagyon jól esett, ezért magához szorította a lányt, és tovább simogatta a hátát.
– Elmeséled, miről írsz? – suttogta a lány halkan, aztán mikor nem kapott feleletet néhány másodpercig, kislányos hangon hozzátette, anélkül, hogy felnézett volna. – Naa, Péter bácsi, kérleek…
Milyen egy számító kis dög, mosolyodott el a férfi. De nem tudott ellenállni. Sajnos amúgy is hajlamos volt túl sokat beszélni, ha ivott.
– Nos, egy olyan illetőről szól a regény, aki úgy érzi, hogy valami nincsen rendben vele. Keresi a helyét a világban, de nem találja, sehogy sem tud beilleszkedni sehová, nem működnek a párkapcsolatai, idegennek érzi magát mindenütt.
– Hmm – sóhajtott a lány, és mocorgott kicsit. Vajon képes így elaludni, hozzábújva? – gondolta Péter, és tovább simogatta.
– Aztán csakhamar kiderül, hogy ő… Hogy is mondjam, nem egészen ember, vagyis nem úgy, ahogy addig hitte. Csak képzeli magát, a saját elméje teremti újra az életét, a környezetét, és mindenkit, akit ismer.
– Nem hangzik rosszul – motyogta a lány, és még jobban kényelembe helyezkedett. Péter oldalához simult, a combját pedig felhúzta, és a férfi ölébe tette. Ettől azonban még jobban felcsúszott a lábán a lenge szoknya, egészen a fenekéig, majdnem a bugyija is kilátszott, de nem úgy tűnt, mintha ez zavarná. Talán észre sem vette. A férfi viszont nehezen tudta levenni a szemét feszes, fehér bőréről.
– Nem is lenne rossz, csakhogy nem tudja irányítani a képzeletét. Mikor minderre rádöbben, nem csak a pozitív álmai szabadulnak el, de… a legszörnyűbbek is.
Szandra megborzongott. A férfi tovább simogatta, keze a hátáról néha az oldalára csúszott, aztán, ahogy elgyengült, meztelen vállát is megérintette.
– Képzeld csak el – folytatta Péter, – hogy megelevenedik, amitől leginkább félsz, a legrosszabb és legcsúfabb dolgok, amik valaha eszedbe jutottak.
– Én inkább azt képzelném el, hogy a vágyaim teljesülnek be – suttogta a lány, és a hangja olyan furcsa volt; nem álmos, hanem inkább izgalomtól remegő.
– Csakhogy ez nem így működik… Ha nem akarsz valamire gondolni, biztos, hogy éppen arra fogsz – mondta a férfi, és tekintetét közben folyamatosan a lány izmos combján és kecses vállán legeltette. Szandra mocorgott, egyre furcsábban, mintha kényelmetlenül feküdne, de nem húzódott el, inkább éppen ellenkezőleg. Egyre szorosabban törleszkedett a férfihoz, aki lassan elhallgatott, és miközben simogatta, figyelte a lány testének rezdüléseit. Vajon jól érzi, vagy csak képzelődik az ital hatása alatt? De nem, egyre határozottabban érezte, hogy a lány az ő érintéseire reagál, és élvezi a simogatást.
– Jól vagy, kicsim? – kérdezte azért halkan, nehogy félreértse.
– Igen – suttogta Szandra. – Nagyon jó itt veled. Hadd feküdjek még itt egy kicsit – motyogta, arcát Péter mellkasához nyomva, a férfi pedig nem ellenkezett, simogatta tovább. Egyre jobban felkorbácsolta benne a vágyat a hozzásimuló vékony, formás test. Másik kezét óvatosan a lány meztelen térdére tette, aztán a combjára csúsztatta. Várta, hogy esetleg elhúzza majd, de csak még inkább hozzábújt, mintha kifejezetten kívánta volna az érintését. Aprókat mozgott, aztán hullámozni kezdett a csípője, és Péter azt vette észre, hogy hozzádörzsöli a szeméremdombját, ruhán át. Egyre izgatóbbnak érezte a helyzetet, és amikor Szandra ajkát egy halk, rövid nyögés hagyta el, már tudta, hogy mindketten ugyanarra vágynak.
– Annyira aranyos vagy – mondta, és belefúrta az orrát a lány puha hajába, hogy beszívja a finom illatát. Kicsit erőteljesebben simogatta meg az oldalát, másik kezével pedig megfogta a combját és belemarkolt, amitől a lány újra felnyögött. Lassan simította végig a selymes bőrt, egyre feljebb, be a szoknya alá, mígnem elért a fenekéhez. Fel volt készülve rá, hogy Szandra egyszercsak elhúzódik és ellöki magától, de nem ez történt, inkább kidomborította a fenekét, és szinte kínálta a férfi kezének simogatásra. Péter nem is habozott, belemarkolt lágyan, fogdosta és simogatta, Szandra lélegzete pedig gyorsult, és egyre mélyebbeket sóhajtott. A férfi érezte, hogy csak egy kis tanga van rajta, ami nem sokat takart, bőven hagyott a kezének simogatni való bőrfelületet a lány kerek, formás fenekén. Közben Szandra csípője egyre erőteljesebben és határozottan dörzsölődött Péter lábához. Érezte, hogy a lány odasimul, és félreérthetetlen mozdulatokat végez.
– Jól esik a puncidnak, drága? – kérdezte halkan, és hallotta, hogy a saját hangja is megváltozott az izgalomtól. Szandra csak szótlanul bólogatott, és egy pillanatra sem hagyta abba a ritmusos mozgást.
Persze mindennek a hatása Péternél sem maradt el. Mikor a lány megérezte, hogy a férfi ölében nyugvó combjának alulról valami kemény nyomódik, lenyúlt a kis kezével, és szemérmetlenül, kíváncsian megfogta a nadrágon át. Péter felnyögött, alig hitte el, hogy ez a fiatal lány ilyen érdeklődő és merész. Mindazonáltal rettentően felizgatta csípőmozgásával és gyengéd ujjainak tapogatózó simogatásával. Már nem tudott uralkodni magán, muszáj volt kipróbálnia, meddig mehet el vele. Abban már bizonyos volt, hogy Szandra nem éppen ijedős.
Hátulról felhajtotta a lenge szoknyát, és míg a lány tartotta a fenekét, hogy minél jobb hozzáférést biztosítson a kezének, végigsimította a punciját a bugyin keresztül, először éppen csak megérintve. Kicsit meglepte, hogy már nedves a vékony szövetanyag, a lány egész teste forróságot árasztott, de a lágyéka főleg. Rányomta hát a kezét, amitől Szandra felsóhajtott, és apró mozdulatokkal dörzsölte meg, amire ő ellentétes mozgással reagált.
– Ahh – sóhajtott fel aztán hangosan, és megremegett, a keze pedig megszorította Péter farkát. Felemelte a fejét a férfi mellkasáról, és igézően ránézett nagy, homályos szemeivel. Ajka kicsit nyitva volt, nedvesen és puhán csillogott, vállig érő haja az arcába lógott, és semmi bizonytalanság nem volt a tekintetében, amíg kigombolta a férfi nadrágját. Péter felsóhajtott, és tovább simogatta lágyan a punciját a bugyin keresztül, miközben a lány benyúlt a nadrágjába, és megmarkolta egyre merevebb farkát.
– Nem szűk neki? – kérdezte Szandra halkan, és mikor a férfi sóhajtva bólintott, nekilátott, hogy lassan elővegye. Tényleg nehéz volt már kihámozni a szűk nadrágból, és ahogy végre kiszabadult, tovább dagadt az ujjai között, hogy elérje végleges méretét. Szandra nem engedte el, köré fonta az ujjait, és óvatosan megsimogatta, míg szemügyre vette.
– Sosem láttam még közelről… – suttogta kislányosan, elhaló hangon, Péter pedig erre nagyot nyelt. Beletúrt a hajába, és megsimogatta a lány tarkóját.
– Akkor nézd csak meg jobban – ajánlotta, a lány pedig szófogadóan hajolt közelebb a farkához.
– Huh, milyen nagy – sóhajtotta Szandra, és tényleg elég nagynak tűnt a kezében, nem is érte át az ujjaival. Simogatva, óvatosan hátrahúzta rajta a bőrt, miközben tüzetesebben megvizsgálta, aztán játékosan megbökte az orrával. Péter felnyögött, érezte a lány leheletét.
– Tetszik?… – kérdezte elfúló hangon, Szandra pedig bólogatott.
– Kemény és meleg, jó érzés fogni – mondta, aztán hirtelen nyomott a végére egy puszit, amitől Péter farka megremegett a kezében.
– Ah, igen, ez az kicsim, puszilgasd meg – sóhajtotta izgatottan, és közben a lány haját babrálta.
Szandra nem tétovázott, Péterre mosolygott, majd először csak óvatosan, épp hogy érintve, aztán egyre bátrabban kezdte puszilgatni a farkát, végig az oldalán. Látszott rajta, ahogy érdeklődve barátkozik vele, hogy tényleg tetszik neki. A puszikból csakhamar nedves csók lett. Ajkait a férfi farkán tartva simogatta végig a szájával, aztán kidugta a nyelve hegyét, és azzal is megérintette. Péter csak sóhajtozva figyelte, az izgalma pedig nőttön nőtt.
– Nagyon ügyes vagy, Szandi – suttogta, a lány pedig ezen felbuzdulva rányomta a nyelvét a farkára, és többször végignyalta, a tövétől egészen a hegyéig. Már nem is lehetett volna keményebb. Végül aztán megállapodott a lilán feszülő makknál, azt csókolgatta és nyalogatta Péterre nézve. Tetszett neki a simasága, és érdeklődve nyalta le a végén megjelenő cseppet, hogy megízlelje.
– Baj, ha bekapom kicsit, Péter bácsi? – kérdezte aztán, és kacéran elvigyorodott. Élvezte a férfi izgalmát, amit a szemébe nézve látott, és hogy mennyire kívánja őt. Mikor Péter válasz helyett csak csendben ingatta a fejét, kinyitotta a száját résnyire, és hagyta, hogy a farok vége az ajkait szétnyitva belecsússzon. A makk lassan eltűnt a szájában, finoman bekapta, és egy ideig csak kíváncsian ízlelgette, míg játszott rajta a nyelvével.
– Hmm – nyögött aztán fel, és beleszívott, amit egy halk cuppanás kísért. Péter mélyet sóhajtott, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Ah, Szandi – mondta, sűrűn lélegezve. – Ügyes vagy. Szopogasd szépen.
A lány mintha csak erre várt volna, ritmusosan szívni és szopni kezdte, miközben a kezével a tövét simogatta. Egyre jobban beleélte magát, valóban ügyesen és szenvedélyesen dolgozott a szájával, hogy minél nagyobb élvezetet okozzon, a fenekét pedig odatartotta közben a férfi kezének, simogatásra. Péter nem is hagyta abba a kalandozást ujjaival a puncijánál; ahogy Szandra egyre odaadóbban szopott, félrehúzta az átázott bugyit, hogy végre megérintse a puha, nedves ajkakat, amitől a lány mindjárt nagyot nyögött a farkán. Épp csak a makkját kapta még be, de úgy tűnt, már azzal is tele van a szája. Ahogy próbálta kicsit jobban a szájába venni, hamar elérte a vége a torkát, amitől kicsit összerándult a teste. A meleg nyála izgatóan folyt, hamar csillogott tőle Péter farka, amikor pedig a lány felnézett rá nagy szemeivel, fasztól dudorodó arcával, uralkodnia kellett magán, hogy ne élvezzen azonnal a szájába.
– Ügyesen szopizol, kicsim – állapította meg nyögve, amire Szandi hálás sóhajtással felelt. Punciját egyre erősebben dörzsölte Péter ujjához, szinte tolta rá, a nedves ajkak pedig hívogatóan nyíltak szét. Az ujjbegyét kicsit közéjük fúrva kitapintotta a lány vaginájának bejáratát, amitől Szandra egészen elolvadt. Csukott szemmel, nyögdécselve szopogatta a farkát, a nyelvével pedig alulról simogatva a szájpadlásához nyomta.
– Annyira szép vagy – sóhajtotta a férfi. Az ujja hegye lassan becsúszott a lány éhes puncijába, ott azonban beleütközött egy vékony hártyába. Tényleg szűz, tapasztalta meglepetten. Valahogy egészen addig nem hitte el neki teljesen, már csak amiatt sem, hogy szemlátomást mennyire kívánta a szexet. Kicsit motoszkált az ujjaival a punci bejáratánál, aztán inkább megkereste a csiklóját, és ott simogatta meg nedves ujjaival. A lány felnyögött, de kicsit csalódottan nézett fel rá.
Aztán kivette a nyálas faszt a szájából, és miközben megsimogatta vele az ajkait és az arcát, halkan mondta:
– Baj, ugye? Hogy szűz vagyok…
– Miért lenne baj, kicsim? – kérdezte Péter mosolyogva.
– Hát mert… – kereste a szavakat a lány, – szeretném, ha… tudod, ha bedugnád…
– Ah, értem – nyögött fel Péter. A farka Szandra pofiján lüktetett, ujja pedig a csiklóját dörzsölgette lassan. – Nem szabad, te is tudod. Én nem akarom neked elvenni…
A lány bánatosan nézett rá, közben pedig a farkát kezdte nyalogatni elgondolkodva.
– De én tényleg nagyon szeretném…
– Megbánnád később – mondta Péter komolyabban, és megsimította a lány haját. – Hidd el, én is vágyom rá, de furdalna a lelkiismeret.
– Hm – merengett Szandra. – Biztos? Hiába kérem szépen? – vágott könyörgő képet, miközben újra a szájába csúsztatta Péter farkát.
– Huh – nyögött Péter elgyengülve. Érezte, hogy alig tudja magát türtőztetni, és ha tovább húzza a lány, nem lesz ereje visszautasítani. Aztán eszébe ötlött valami, amire józanul talán sosem gondolt volna, és elmosolyodott.
– Szóval nagyon szeretnéd? Kíváncsi vagy, milyen érzés baszni, ugye drága? – kérdezte, Szandra pedig sűrűn bólogatott a farkán, és csillogó szemekkel erőset szívott bele, mintegy válaszul. – Ah… Nos akkor, kipróbálhatunk valami mást… – mondta sejtelmes vigyorral, és az ujja elindult felfelé a lány punciján, elhagyva a nedves csiklót. Végigsimította még egyszer a szétnyíló, követelőző ajkakat, de nem állt meg ott, hanem a lány fenekéhez nyúlt lassan, és a szűk popsinyíláshoz érintette az ujjbegyét. Szandra szemei ettől először elkerekedtek, és mozdulatlanná dermedt, ahogy rájött, mire gondol a férfi, aztán felvonta a szemöldökét. Nem húzódott el, hagyta, hogy ott is megsimogassa. Lassan folytatta a szopást, kicsit elpirulva, Péter pedig összekente a fenekét a puncinedvével, és óvatosan dörzsölgette a szűk nyílást.
– Hmm – nyögött Szandra, és úgy tűnt, nincs ellenére ez a fajta simogatás sem. Lehunyta a szemét, és kíváncsian figyelt, hogy megtapasztalja ezt az új élményt, Péter pedig finoman simogatta.
– Lazítsd el – súgta neki, a lány pedig szót fogadott. Ahogy az ujjával megdöfködte kicsit a nyílást, érezte, hogy az hívogatóan enged, ezért lassan belefúrta a végét. Szandra felnyögött, és továbbra is mozdulatlanul figyelt. Péter ujja egyre beljebb csúszott a fenekébe finom, apró mozdulatokkal. Óvatosan kezdte el ki-be húzogatni, a lány pedig egyre nagyobbakat sóhajtott. Nagyon szűk volt a popsija, feszült a férfi ujján, de mégis szinte szívta magába. Egy idő után eltűnt benne az egész ujja, és viszonylag könnyedén tudta benne mozgatni, Szandi teste pedig egyre felszabadultabban válaszolt rá. Végül ismét a férfira nézett, abbahagyta a szopást, és szokatlanul félénken elmosolyodott.
– Vigyázol rám? – kérdezte.
– Ez a dolgom – mondta Péter, mire mindketten elnevették magukat.
Szandra elengedte a férfi farkát és felállt, hogy levegye a bugyiját. A szoknyát is letolta, és remegő lábakkal kilépett belőle. Pirosodott az arca az izgalomtól, az alkoholtól és talán kicsit a várakozással teli félelemtől is, ahogy a férfira nézett mosolyogva. Feltérdelt a kanapéra, megvárta, hogy Péter mögé álljon, aztán hátranézett rá, és a kezével széthúzta a fenekét.
– Szeretné bedugni a popsimba, Péter bácsi? – kérdezte játékosan, a férfi pedig nagyot sóhajtott. Szandi formás feneke és a szűk kis nyílás annyira felizgatta, hogy le sem tudta venni róla a szemét, és muszáj volt lehajolnia hozzá, hogy megnyalja. Először a lány puncijára nyomta a nyelvét, amitől Szandi nagyot sóhajtott. Falánkan megnyalogatta, és élvezte az ízét, még jobban beindult tőle. Aztán a popsinyílásra tért át, és azon is nyalakodva elidőzött kicsit, míg a lány folyamatosan széthúzva tartotta neki a fenekét, és egyre nagyobbakat nyögött.
– Ahh, ez olyan jó – sóhajtozta, mikor Péter megnyomkodta a nyílást a nyelvével. – Akarom, igen, kérlek, nyomd belém a farkad…
– Hova, kicsim?
– A fenekembe… Nagyon kívánom – sóhajtotta a lány. – Gyere, basszunk…
Péter feje kóválygott az izgalomtól, nem is bírta tovább. Szandi mögé állt, és két kézzel megsimogatta hosszú, izmos combjait, aztán a formás, feszes fenekét, és jól megmarkolászta. A lány nyögve tartotta neki, és a válla fölött hátrapillantva figyelte, mit csinál.
Végül a férfi kezébe vette kőkemény farkát, és kicsit megsimogatta vele a lány punciját, ami szinte elcsöppent a nedvességtől. Szandi megremegett és nagyot sóhajtott. Aztán a fenekéhez illesztette a makkját, és nézte egy kicsit. Hirtelen elgondolkodott, hogy biztosan jó ötlet-e, olyan nagynak tűnt a farka a lány popsiján, de úgy döntött, megpróbálja, aztán legfeljebb majd kiveszi, ha nem tetszik neki. Óvatos lesz, elvégre nem akart benne kárt tenni. Őszintén szólva abban sem nagyon bízott, hogy a lány szűk kis fenekébe belefér a makkja, de annál izgatóbb volt az egész. Megsimogatta a lüktető, nedves nyílást, és lassan, gyengéden nyomni kezdte. Szandi közben kitartóan tolta oda neki a fenekét, elég határozottnak tűnt.
– Engedd el magad… – súgta neki Péter, és kicsit erősebben nyomta a farkát. A lány popsija lassan tágult ki elég nagyra, de – kicsit mindkettejük meglepetésére, – egyszercsak becsúszott a makk, és Péter farkának vége eltűnt a lány szoros fenekében. Egyszerre sóhajtottak fel izgatottan.
– Nem fáj, kicsim? – simogatta meg Szandi hátát a férfi, ő pedig sóhajtozva ingatta meg a fejét.
– Csak egy kicsit… Lassan… Ah, most nyomd… – nyögte, Péter pedig kezdte érezni, hogyan engedi magába a vastag farkát egyre mélyebbre. Nagyon feszült rajta a feneke, de a lány csak néha szisszent fel egy kicsit, nem tiltakozott egyáltalán. Megfogta a derekát, és lassan, óvatosan tolta a fenekébe, folyamatosan figyelve az arcát, és csakhamar már félig el is tűnt benne a farka.
– Ah, olyan szűk vagy, imádlak – nyögte Péter, és nyugalmat erőltetett magára, nehogy elragadják az ösztönei, bár legszívesebben egy mozdulattal a lány seggébe tolta volna a farkát. Ráhajolt inkább, átölelte, megsimogatta a hasát, és adott egy csókot az arcára. Szandra hátrafordította felé a fejét, és a szájuk találkozott. Ahogy csókolózni kezdtek, a férfi farka lüktetett Szandi fenekében, és mindketten sóhajtoztak. Nagyon gyengéd, bensőséges csók volt, hosszan ismerkedett a nyelvük, finoman simogatták, nyalogatták egymást. Közben Péter mozogni kezdett, lassú, rövid lökésekkel dugta a lányt, és bár nem erőltette, a farka egyre mélyebbre hatolt a fenekében. A testük összesimult, és együtt dőltek fokozatosan a kanapéra.
– Milyen érzés, kicsim? Baszunk, látod, sikerült… – suttogta Szandi fülébe Péter, miközben félresöpörte a tarkójáról a haját, hogy végigcsókolhassa. A lány csukott szemmel, nyitva felejtett szájjal remegett alatta. Amikor a férfi keze a hasán egyre lejjebb haladva elérte a punciját, felnyögött.
– Ah, most nagyon jó – sóhajtotta, és szétnyitotta a lábát, hogy Péter keze kényelmesen elférjen forró combjai között.
– Teljesen benned vagyok, tövig…
– Ah, úgy feszül a popsim… Teljesen tele vagyok, kitöltesz.
– Élvezd, drága. Én is élvezem a szűk kis fenekedet.
– Ah, igen, így mozgasd, ez az. Simogasd közben a puncim…
– Hmm, igen, simizem. Olyan nedves vagy.
Halkan beszélgettek, miközben Péter fasza lassan mozgott ki és be Szandi fenekében.
– Baszunk, imádom, ahh… Bassz meg, ez az – nyögte már-már önkívületben a lány, Péter pedig csókolgatta, és gyengéden mozgatta benne a farkát. Szandi csípője is mozogni kezdett alatta a ritmusára, tolta felé a fenekét, enyhén hullámzott, és ezzel együtt a kezéhez nyomta a punciját, ami bármelyik pillanatban mohón falta volna be az ujját, ha Péter nem vigyáz.
Egyre gyorsabb ritmusban dugtak, egyre szorosabban fonódtak össze, és mikor Péter óvatosan megharapdálta a lány érzékeny tarkóját, az felsikoltott. Az amúgy is szűk kis feneke szorosan megfeszült a farkán, hogy mozdulni sem tudott benne, de azért a csiklóját tovább izgatta az ujjaival. Szandra belekarmolt a kanapé bőrhuzatába, és hangos nyögésekkel élvezett el, ami annyira felizgatta Pétert, hogy tudta, ő sem bírja már tovább. Lökött még néhányat a csípőjével, aztán a lány fülébe súgta:
– Beleélvezek a popsidba, kicsim, jó?
– Ah, igen, élvezz belém, kérlek – sóhajtotta Szandi, és hálásan nézett fel rá, a fenekét pedig még jobban odatartotta neki. Péter egy utolsó mozdulattal tövig belenyomta a farkát, aztán nagyokat sóhajtva, erősen markolva a lány csípőjét és fenekét, lüktetve elélvezett. Közben egymás szemébe néztek, és Szandi elpirulva nyögte:
– Huh, érzem, ahogy belém spriccel…
Péter hatalmasat élvezett, nem is emlékezett rá, hogy valaha hasonlót érzett volna, aztán fáradtan lerogyott, és óvatosan a lányra feküdt. Egy ideig így pihegtek mindketten, a férfi farkát továbbra is a lány pulzáló fenekében pihentetve.
– Annyira izgató vagy – csókolgatta Szandrát Péter, a lány pedig csalafintán vigyorgott rá, és még egyszer utoljára megszorította a popsijával.
– Ezt muszáj lesz majd valamikor megismételnünk, Péter bácsi.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón, Szandra és Péter pedig ijedten nézett össze. Szétrebbentek, és sietve kezdték magukra kapkodni a ruhát.







1

- Mit csinálsz Niki? - kérdeztem zavartan a lánytól, aki velem szemben állt a szertárban és vette le a ruháit egymás után. Az évfolyamtársam volt és azzal az indokkal hívott a suli szertárába, hogy seg...




A műsorvezető a színpadra lépett és elkezdte mondókáját:
-Tudom, hogy nem azért jöttetek ide, hogy engem hallgassatok, de ez elkerülhetetlen. A szokásoknak megfelelően idén sem korlátoztuk a jelmezek körét, de kilenc kategóri...




Az első szeretőm ébresztett rá igazán a szex ízére. A tilosban járás, mutatta meg az eddig rejtett oldalamat.
Egész felnőtt életemben csak menekültem a pasik elől.Amióta elmúltam 12 folyamatosan üldöztek.Túl jó nő voltam.<...




Sylvia tettetett közönnyel végezte a dolgát, miközben a szomszéd helyiségből nyögdécselés hangjai szűrődtek át a dohányzóba. Bár nem szándékosan, de kíváncsisága folyamatosan a két helyiséget elválasztó ajtó felé terelgett...




Még fiatal asszony volt, nagyon sokszor volt egyedül, és kezdett rászokni arra, hogy az interneten erotikus filmeket, meztelen női fotókat nézegessen. Mikor Milfeket nézegetett, gyakran gondolt arra, hogy milyen"bátrak"ezek a nők, akik nem ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag