banner

A barátom az elenségem




Úgy döntöttem, hétvégén meglátogatom egy régi barátomat. Nagyjából ezer éve nem láttam Krisztiánt. Azóta…, azóta, hogy bevallotta, gyengéd szálak fűzik hozzám. És azért maradt olyan sokáig a barátnőmmel, hogy a közelemben legyen. Nekem soha nem jelentett semmit, a kezdetektől a barátomként tekintettem rá, sem több, sem kevesebb nem volt a szememben. Közöltem vele, hogy ez nagyon nem volt szép húzás a barátnőmmel szemben. Mindketten fontosak. De nem így. Nem rokkant bele, látszólag megértette, és megígérte, nem bánt ezzel többet. Azért hagytam neki kis időt, hogy tényleg lecsituljon benne minden. Egyébként más apropója is volt már a találkozásunknak. Egy régi közös üzlet gyümölcse most érett be, fizetett az ügyfél. Krisztián pénze is nálam landolt, őt magát nem tudta elérni a kedves úriember, aki egy kisebb vagyont hagyott nálam a munkánkért.
Nem hívtam fel Krisztiánt, meg akartam lepni. De mint később kiderült, nem ez volt életem legjobb döntése. Aki utólag okos…
Az utca a régi, a lépcsőház és a második emeleti lakás sem változott semmit. A csengő is ugyanaz a kopott, piros szocreál szerelvény, enyhe lógással. És ugyanazzal az idegesítő rekedtséggel.
- Helló, pajti! Ezer éve nem láttalak!
- Öööö, szia Lina!
- Nem zavarok?
- Nem épp a legjobbkor…
- Nem maradok sokáig, csak egy pár mondat, olyan régen találkoztunk – hadartam gyorsan, és beléptem az ajtón.
Krisztiántól, az örök magányra kárhoztatott agglegénytől szokatlan kép fogadott. Egy bájos lány és egy gyönyörű, egy év körüli gyerek.
- Krisztián, legalább sétálni hadd vigyem le a gyereket. Olyan nyugtalan így bezárva! – könyörgött majdnem sírva a lány.
- Megmondtam, hogy itt maradtok! Te meg mit keresel itt? Mondtam, hogy nem alkalmas!
- Én csak…
- Menj el!
- Ez aztán a jó baráti fogadtatás… - kezdtem a mondatot, de befejezni már nem volt időm.
Durván a folyosóra rángatott a karomnál fogva. Nem nagyon értettem a viselkedését. Szegény lány is, ahogy beszélt vele. Még annyit sem tudtam neki mondani, hogy pénzt hoztam neki. Arra gondoltam, hogy összeveszhettek a lánnyal. Meg sem fordult a fejemben, hogy az évek alatt lett ilyen agresszív állat, és azóta mindenkit csak terrorizál. Az pedig legvadabb álmomban sem jutott eszembe, hogy lett egy halom „őszinte, igaz jó barátja”, afféle nyíltszívű, barátságos jóakarója is. Az egyik ilyen őrangyala megsúgta neki, hogy nálam van a pénze. Csak nem éppen megfelelő körítéssel. Krisztián most úgy tudja, elloptam tőle. De nem adott esélyt, hogy megmagyarázzam, a telefont nem vette fel, ajtót sem nyitott. Szabályos hajtóvadászatot indított ellenem. Valamelyik embere mindig követett mindenhová. A sarkamban jártak, mindenről tudtak, amit csináltam. Azt azonban nem sikerült elérni, hogy legalább beszélni tudjak vele. Aztán megjelentek a kis üzenetek a postaládámban „Megdöglesz, hazug ribanc!”, „Add vissza a pénzem, tolvaj kúrva!” és hasonló szövegekkel.
Elkezdtem nagyon félni. Bár nem tudtam, mennyire, éreztem, hogy veszélyben vagyok. Rendőri védelmet kértem. Kérdés nélkül kirendeltek mellém egy rettenetesen jóképű félvér srácot. Kiderült, azért nem kérdezősködtek, mert már ismerték Krisztiánt. Évek óta szoros kapcsolat fűzi az alvilághoz, és már vér is tapadt a kezéhez. De olyan ügyesen csinálta a dolgokat, hogy nem tudták sehol megfogni.
Nem mehettem egyedül sehová. Olyan volt Nathaniel, mint az árnyékom. Néha idegesítő volt a közelsége, de az igazat megvallva jó érzés volt tudni, hogy vigyáz rám. A hallottak alapján volt okom félni. És talán túl sokat tudtam a múltjáról is. Akkoriban is volt vaj a füle mögött, bár ez még kimerült piti drogügyletekben. Fogkrémes tubusban drogot csempészni és ehhez hasonlók.
Az egyetlen dolog, ami némiképp feledtette velem, hogy az életemért aggódjak, az Nath közelsége volt. Nyíltan és egyértelműen a tudtomra hozta, hogy nem vagyok közömbös számára. És tett róla, hogy nekem sem legyen az. Félmeztelenül mászkált előttem a lakásban, igyekezett mindenben a kedvemben járni, és valahányszor a közelembe tévedt, nem átallott forrón hozzám érni sem. Nem akartam rá figyelni, nem akartam belehabarodni. Nem akartam rést a pajzson. Tény, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy akár Krisztián embere is lehetne, és ez az egész játék csak azért van, hogy a közelembe tudjanak férkőzni.
Vesztemre Nath tudta, mit csinál. Nem volt túl nyomulós, de minden támadása célt ért. Tudta, mivel vegyen le a lábamról. Lassan, óvatosan megbontotta az ellenállásomat.
Zuhanyzás közben „tört rám” először. Nem volt időm törölközőt kapni magam elé, csak meglepetten tátogtam rá.
- Nath, menj ki! Igazán kopoghattál volna!
- Eszemben sem volt – mosolygott kacéran, és egyre közelebb lépett.
Én még mindig csak álltam megkövülten és bámultam, ahogy lassan kigombolja a nadrágját, és leveszi az alsójával együtt, majd belép mellém. Finoman a hideg üvegnek fordított, és érzékien csókolgatni kezdte a nyakam. Néhány másodpercig még égett bennem, hogy nem szabad engednem neki, de aztán elfújta a lángot. Beleborzongtam, ahogy a fülem mögé csókolt. Istenem, annyira tudta, mi kell nekem. Pedig nem is ismertem. Be kell vallanom, mestere volt a tudományának. Nem sok férfi volt az életemben, de az a kevés a nyomába sem ért Nathanielnek. Végigsimította és csókolta minden egyes porcikámat. Teljesen elveszítettem a fejem. Vadul és követelőzően, egyre jobban csak azt akartam, hogy belém hatoljon végre. De mint aki a lelkembe lát, nem hagyta, hogy átvegyem az irányítást. Tovább kényeztetett. Azt hittem, nem lehet fokozni az érzékiséget. Tévedtem. Olyan forróság öntött el, hogy nem bírtam tovább. Mohón magamhoz kaptam, de Nath megint egy lépéssel előrébb járt. Nem erősen, de határozottan megfogta a csuklóm, és nem engedte, hogy bármit csináljak magammal. Azt hittem, beleőrülök. Már majdnem az ájulás határán voltam. Úgy simogatott mindenhol, hogy véletlenül se érjen hozzá az érzékeny pontjaimhoz, nehogy idő előtt orgazmusom legyen. A zuhanyért nyúlt, és a legerősebb fokozatra állította. A zuhanyzó üvegétől szorosan magához húzott háttal magának. Éreztem, hogy neki is kedvére való a játék.
Ügyes mozdulattal a puncimra irányította a baromi erős vízsugarat. A bőrömön nem bírtam elviselni soha, de most annyira jól esett, hogy azt hittem, megőrülök. A tetőfokára hágott bennem a vágy. Másfél másodperc alatt képes lettem volna elélvezni, de nem hagyta. Mindig jókor hagyta abba. Aztán végül, amikor már úgy éreztem, tényleg nincs tovább, belém hatolt. Soha ilyen gyönyörben nem volt részem. Mint aki el van varázsolva, vagy jó alaposan bedrogozott. Remegett a lábam, alig kaptam levegőt. Csúcs volt, amit Nath adni tudott.
Később sem tudtam betelni vele. Úgy szeretkeztünk, mintha kizárólag erre születtünk volna. Mindent és mindenkit kizártunk vad, szenvedélyes világunkból. Ezzel együtt azt hittem, védve vagyok Krisztiántól és az embereitől.
Mégis rést talált a pajzson. Nathaniel épp elment zuhanyozni, amikor kopogtattak az ajtón. Nem lett volna szabad kinyitni egyedül, ez volt a szabály, de teljesen el voltam varázsolva. Krisztián embere volt. Nem maradt időm feleszmélni, és védekezni. Kirántott a folyosóra, a kezét a számra tapasztotta, és lerángatott az autóba. Szerencsétlenségemre teljesen kihalt volt az egyébként bosszantóan forgalmas lépcsőház. Csúnyán kijátszottak bennünket. De vajon honnan tudták, mikor kell jönni…
A nagydarab, nem túl kedves ember betuszkolt az autóba, testi fölényét nem kicsit kihasználva nem adott lehetőséget sem kiabálásra, sem kapálózásra. Az autóban ült Krisztián is.
- Lina kedves! Ezer éve nem találkoztunk. Kicsit nehéz hozzád férni manapság! Csak nem félsz?
- Kellene? Egyébként te dobtál ki legutóbb is, ha jól emlékszem!
- Kellene bizony. Ha jól értesültem, félsz is. Különben nem lenne melletted éjjel-nappal Nathaniel. És ne szemtelenkedj azok után, hogy elloptad a pénzem!
- De hát nem loptam el!!! Azért voltam legutóbb nálad, hogy odaadjam, de kidobtál. Most pedig azt sem tudom, mit akarsz tőlem.
- A pénzemet és elégtételt. Azért, amiért köptél a zsaruknak. Valamint azért, mert jó néhány éve kikosaraztál.
- Krisztián, te miről beszélsz?! Azt hittem, azt megbeszéltük! És nem köptem a zsaruknak – próbáltam szabadulni a pribékje vasmarkából, de ahogy rángattam a kezem, ő egyre inkább csak szorította.
- Nem beszéltük meg! Elmondtad, hogy baromira nem kellek neked, de meg sem próbáltál megérteni. Csak hogy neked jó legyen és a saját lelkiismeretedet megnyugtasd. De most… - nem fejezte be a mondatot, megcsókolt.
Vad csók volt, követelelőző. De tudtam, hogy itt nem fog megállni a történet. Próbáltam felmentést adni a tettei alól, de úgy éreztem, erre már nincs magyarázat. Nagyon kedveltem, jó barátként tekintettem rá, akivel mindent meg tudok osztani. De az, hogy kihasználjon, már megbocsáthatatlan számomra. Kiabálni kezdtem:
- Azonnal engedjetek el, mocskos szemetek!
- Én a helyedben nem kiabálnék!!
- Mert különben mi lesz?
- Ne akarj velem ujjat húzni! Nem ismersz még – villantotta meg az övébe dugott pisztolyt az inge alatt. És Rolandnak is van – tudatosította bennem, hogy hiába babrálnék ki vele – És mivel nem tudtál vigyázni a szádra, szenvedélyes szeretődet, a zsarut pedig nem ejtették a fejére, nem az én, hanem Roland lakására megyünk. Hogy megkapjam végre, amire évek óta vártam.
Gusztustalanul fogdosni kezdett. Minden pillanatát kiévezve, hogy hozzám érhet. Végtelen rémület fogott el, és undor.
- Krisztián! Ezt nem csinálhatod velem! Barátok vagyunk!
- Ó, nehogy azt mondd, hogy ez neked nem fér bele egy barátságba! A munkakapcsolatodba is befért Nathaniellel. Tudok mindent! Tudok én is a zuhannyal örömet szerezni, ne aggódj.
Nem hittem a fülemnek. Honnan a fenéből tud vajon mindent?
- Csak azt ne mondd, hogy Nath is az egyik embered, és szándékosan így rendezted!
- Ugyan már! Nem vagyok kisstílű bűnöző, hogy embereket kelljen beépítenem, ha meg akarok szerezni valamit. Egyébként vannak dolgok, amiket nem kötök az orrodra, különben meg kellene, hogy öljelek. Na ez egy ilyen dolog. Ha nem tetszik, tegyél panaszt. De a lényeg! Én nem akarok neked örömet szerezni, mint a nyomozó úr. Engem nem érdekel, hogy tudsz élvezni, bár volt szerencsém akaratlanul megtudni. Mindegy! Mindig megkapom, amit akarok, most is így lesz! De majd Rolandnál… Nagyjából öt perc múlva.
Nem gondoltam, hogy nem ez az öt perc lesz életem leghosszabb öt perce. Még mindig reménykedtem, de nem tudtam volna igazán megmondani, hogy miben. Hogy a barátságunk emlékére majd nem fog bántani? Elég hamar kiderült, hogy vannak emberek, akik hatalmas csalódást tudnak okozni.
Amikor megérkeztünk, Roland kedvesen rángatva bevonszolt a lépcsőházba, fel a lépcsőn a hatodik emeletre. Nem érdekelte, hogy nem vagyok a lépcsőzéshez szokva és majd meghalok kínomban. Kérlelni meg már végképp nem volt erőm. Krisztián kecsesen és könnyedén lépdelt a lépcsőkön, minden második fokot kihagyva. A lakásban minden udvariasság és úriemberi kiveszett belőle. Egy vadállat lett, és a korábban róla kialakított képet végleg porrá zúzva bennem, nekem esett. Roland már nem fogta a karom, unatkozva a konyhába ment.
- Krisz, kérsz kávét?
- Ja. Kell egy kis energia!
Szabályosan felkent a falra. Rettenetesen meg voltam rémülve. Tudtam, hogy megteszi, de nem akartam elhinni. Csak tépte le rólam a ruhát. Mohó volt, erőszakos. Nem számított neki egy kicsit sem, hogy mekkora fájdalmat okoz, és nem csak fizikailag. Kiabálni nem tudtam, mert az alkarjával a nyakam szorította a falhoz. Próbáltam megrúgni, megkarmolni, megharapni, de nem értem el semmit. Csak annyit, hogy még erőszakosabb lett.
Megdugott. És kész, ennyi. Nem volt szenvedélyes, figyelmes. Csak rettenetesen fájdalmas. Csorgott a könnyem. Arra tudtam gondolni, hogy legyen végre vége. Nem érdekelt többé, hogy a barátom…volt, hogy megbántott, megalázott, elárult.
Nem tudom, mennyi ideig tartott az egész, de egy örökkévalóságnak tűnt. Végül egy hatalmas nyögéssel véget ért. Ott hagyott a fal mellett összeroskadni.
Megfordult és levette a pólóját. Tele volt a háta és a válla véres csíkokkal. Nem voltam azért annyira eredménytelen.
- Roland, a tiéd! Csak vigyázz vele, kicsit vad!
Visszalépett hozzám, és felrángatott a földről.
- Krisztián, kérlek, hagyj! – könyörögtem sírva.
- Eszemben sincs. Amióta ismerlek, erre vágytam! Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy végre megdugjalak. Jobb lett volna, ha te is akarod, vagyok olyan szerető, mint Nathaniel, de neked nem kellettem. Nekem viszont ez mozgatta minden gondolatomat. És annyi év után végre megkaptalak. Nem valami sokan férkőztek még a közeledbe, némi büszkeséggel tölt el, hogy végre megvoltál. Baromi sokat dolgoztam a tekintélyemért, nem hagyhattam, hogy miattad csorba essen rajta. A múltkor a lány és a gyermeke is azért volt nálam, mert a hites ura megpróbál hülyének nézni, aztán jobb belátásra bírtam. De ennyit személyes nagyságomról. Veled még nem végeztem, de most dolgom van. Addig Roland szórakoztat – nyalta meg a száját mondandója lezárásaként.
Roland előmászott a konyhából, csámcsogva kérdezte:
- Meddig maradsz, főnök? Már úgy értem, mennyi időm jut szórakozásra?
- Lesz elég időd, nyugi!
- Mit csinálhatok vele?
- Amit akarsz! Csak vigyázz, hogy ne karmoljon össze. Az asszony nem lenne rád túl büszke – röhögött hosszan.
Még be sem záródott az ajtó Krisztián mögött, Roland még le sem nyelte a falatot, már befelé ráncigált a hálószobájába.
- A segged szűz még, cicám?
Nem válaszoltam, nem volt kedvem ilyen magasröptű beszélgetések lebonyolításához.
- Semmi közöd nincs a szexuális életemhez, bunkó!
- Túl nagy a pofád, és fölöslegesen jártatod! Jobb, ha kedves leszel velem! Krisz a legjobb barátom. Ha nem tetszik, majd takarékra tesz. És most válaszolj! Szűz még a segged?
Nem tudtam, mit válaszoljak, mivel járok jobban. A habozásom jutalma egy büdös nagy pofon lett, csengett a fülem tőle. Nem tette fel harmadjára a kérdést, csak fenegetően nézett rám. Nem gondolkodtam, rávágtam:
- Igen, még az – nem hazudtam.
- És szopni jól tudsz? Bár ez mindegy is, csak tedd a dolgod! És mivel nem akarok úgy kinézni, mint Krisz, teszek róla, hogy ne tudj karmolni.
Hátra kötözte a kezeimet, és beragasztotta a számat. Az ágy végéhez lökdösött, és az ágy támlájára hasaltatott. Alig ért le a lábam, és rettenetesen nyomta a csípőmet. Ragasztószalaggal az ágyhoz rögzítette a lábam, hogy ne tudjam megrúgni sem. A fejemet az ágyhoz szorította, és kigombolta a nadrágját. Nem fáradozott azzal, hogy előkészítse a terepet. Egy ujját sem volt hajlandó erre használni. Neki sem volt ínyére az előjáték, ahogyan Krisztiánnak sem. Nem használt síkosítót sem. De az irántam érzett bizalmatlanságának hála, legalább óvszert húzott. Aztán belém hatolt. Ha nincs a ragasztószalag, valószínűleg a lépcsőház összes lakója hallja a sikolyomat. Felordítottam a fájdalomtól, de Roland nem törődött vele. Megdugott, elélvezett, és ennyi. Szerencsére nem tartott sokáig, de annyira fájt, nem bírtam abbahagyni a sírást.
- Hú, ez de kellett már. Nem tudom, az asszony miért nem hajlandó ilyesmire. Na sebaj! Jó szűk a lyukad!
Feltérdelt elém az ágyra, letépte a számról a ragasztószalagot és a számba nyomta a farkát.
- Ha egy fogad is hozzá ér, gondoskodni fogok róla, hogy ne legyen több gond vele.
Elég nehéz volt kivitelezni a feladatot abban a lehetetlen testhelyzetben. Roland hangot is adott a nemtetszésének:
- Istenem, hogy lehet egy nő ilyen szerencsétlen! Ki nem állhatom, ha nekem kell valakit ilyemre megtanítani!
Nem is volt türelme hozzá. Megfogta a tarkóm és szó szerint megdugta a számat. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne hányjam el magam. Rettenetes volt. Megalázó a szituáció, és undorodtam Rolandtól. Szerencsétlenségemre borzasztóan sokára élvezett el újra. Krisztián pont akkor lépett be, amikor befejezte. Soha semmit nem vártam még annyira. A számba élvezett, ez volt undorom és utálatom tetőpontja. De nem tudtam kiköpni, visszakerült a számra a ragasztószalag. Csak öklendeztem és könnyeztem.
- Látom, jól elvagytok! – dobta le a kulcsát Krisztián a cipős szekrényre.
- Fogjuk rá! Szopni nem tud, de a segge jó. Sőt, az kifejezetten használható.
- Igazán örülök! A többire majd megtanítjuk. Nem szabad a szemére hányni a tudatlanságát. Nem olyan a neveltetése – gúnyolódott rajtam.
A megjegyzésből, hogy majd megtanítjuk, nem volt nehéz kitalálnom, hogy nem egy délutánra szól a kalandom. Egészen pontosan teljes két évre kivontak a forgalomból. Nem is értettem, miért nem keresett senki. A lényeg, hogy használtak, kihasználtak. Nem csak ők ketten. Krisztián összes haverja végigment rajtam. Az összes lehető és számomra elképzelhetetlen módon a magunkévá tettek. Ellenkezésnek helye nem volt, többször megfenyegettek, hogy megölnek. Hogy ezt jól az eszembe is véssem, néhányszor megsebesítettek. Hatalmas sebhely éktelenkedett a mellkasomon és az államon.
Beletörődtem, hogy ez a végzetem. Aztán egyik pillanatról a másikra meguntak és kidobtak. Nem érdekelte őket az sem, hogy elmegyek-e a rendőrségre. Nem tettem meg. Soha többé nem akartam őket látni, egy feljelentés és bírósági tárgyalások sorozata után erre nem nagyon lett volna lehetőségem.
Később kiderült, azért nem kerestek, mert „hagytam” egy levelet, amelyben leírtam, hogy külföldre megyek egy időre, Krisztián nem fog utánam jönni, nincs szükségem a védelemre sem.
Nem tudtam hová menni, kénytelen voltam a saját lakásomba visszatérni. Meglepődtem, olyan volt minden, mintha csak két napra mentem volna el. Nathaniel egy kis üzenetet hagyott az asztalomon: „Nem tudom, mikor jössz vissza Lina. Olyan hirtelen tűntél el, nem volt időm felfogni sem. Nm értettem, miért nem szóltál. Gondoltam, addig rendben tartom a dolgaidat. Hiányzol! Nagyon várlak vissza.”
Nem számított rá, hogy két évig leszek távol, de én sem. Végigolvastam az üzenetet, és könnyekben törtem ki. Jó lett volna az elmúlt időszakot kitörölni az életemből. Mit mondok majd Nathanielnek.
Nem volt időm végiggondolni. Megjelent az ajtóban egy nagy halom kajával.
- Lina! Visszajöttél?
- Nath! Istenem… - nem tudtam mit mondani, nem tudtam neki bevallani, hogy nem külföldön voltam, nagyjából ötutcányira tőle, hogy két évig egy lakás foglya voltam, és hét változatosságra vágyó aberrált fasz használt, mint egy autót. Csak azért nem nevezhettem magam a kurvájuknak, mert nem fizettek…
Nathaniel ledobta a szatyrokat és szorosan megölelt. Forró, vad csókban forrtunk össze. Úgy szorított magához, mintha mindent tudott volna. Az iránta érzett, most már bátran ki merem jelenteni, hogy szerelem volt az, ami átlendített a nehezén, és segített, hogy túléljem azt a két évet. Hogy várt rám… Hogy volt kiért új életet kezdeni…





Egész nap csak a délután járt a fejemben. Sem munka, sem barátnők nem tudták lekötni a figyelmemet. Csak őket láttam… a két srácot, akiket eddig csak fényképről ismertem, de a találkozás már csak pár órára volt. Már mindent el...




Magamról annyit, hogy 20 éves egyetemista lány vagyok. Amit most leirok ez tavaly nyáron történt meg velem.

Van egy legjobb fiú barátom 4 éve. Mindent megbeszéltünk egymással megosztottuk gondolatainkat, érzéseinket. Csak...




Főiskoláról hazafelé menet mikor tehetem, mindig megállok volt középiskolámnál, találkozni a volt haverokkal, akik alattam jártak. Mindig az iskola előtti parkban vártam, míg vége az utolsó órájuknak, közben, míg várakoztam, elbe...




Ő állt ott előttem, mosolygó arccal pillantva be a kupéba, érdeklődő arccal szemlélve magányomat, és a körülöttem terpeszkedő üres üléseket.
– Hello! – szólalt meg végül. – Leülhetek ide?
Mintha feszített v...




Kb. két éve kezdõdött. Megismerkedtem a Chaten egy fiatal sráccal, aki 20 éves volt akkor. Beszélgettünk, chateltünk, majd MSN címet váltottunk és ott folytattuk tovább privát csevejeinket. Mint minden így induló beszélgetésnek ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag