banner

Tanyasi pornó mese




Zsuzsinak nem akaródzott behajtani az elhanyagolt tanyára. A kerítést évekkel ezelőtt kidöntötte a szél, az istálló déli fala beomlott, és az udvart felverte a gaz. Inkább a földút szélére húzódott, kiszállt az autóból, az anyósülésről felnyalábolta a táskáját, becsapta maga mögött az ajtót - kulccsal vesződni eszébe se jutott, kilométerekről meglátni itt az embert -, majd az alig kitaposott ösvényen megközelítette a házat.

Lélek se mozdult körülötte, rovarok döngtek az öreg körtefa alatt rohadó gyümölcsön, és cefreszag terjengett a forró levegőben.

A ház jobb állapotot mutatott, mint az ólak, hiánytalanul sorakoztak a cserepek a tetőn, épp volt minden ablakon az üveg, és lábtörlőt helyeztek az ajtó elé. Zsuzsi öklével megzörgette a nehéz tölgyfaajtót és várt. Könyörtelenül tűzött a nap a hátára, és legyek csípték meztelen bokáját.

Még egyszer zörgetett, s mivel továbbra sem válaszolt senki, hát megpróbált benyitni, de az ajtó nem engedett. Hátrébb lépett, tétován körülnézett, majd a jobboldali ablakhoz sétált, és megpróbált belesni rajta. Hiába. A függöny útját állta kíváncsi tekintetének. Azért megkocogtatta az üveget, de nem érkezett felelet.

Visszasétált az ajtóhoz. Ha már megadta magát a rábeszélésnek, háromnegyed órát utazott a főúton, majd újabb háromnegyedet zötykölődött dűlőről dűlőre, kétszer eltévedt, és három falut bejárt fölöslegesen, nem fog dolgavégezetlen távozni.

Újra zörgetett.

Valami mozdult benn. Csoszogás, majd dörmögés, akár egy lomha állat neszezne az ajtó mögött, zár csörgött, rezdült a kilincs, és lassan kitárult az ajtó.

Középkorú férfi állt az ajtóban, hosszú, kéthetes szakállal az arcán, félmeztelenül, régimódi, csíkos pizsamanadrágban, amilyet Zsuzsi a nagyapján látott utoljára, amikor halála előtt az elfekvőben meglátogatta. A férfi se festett különbül, mint a nagypapa, bőre egészségtelenül fakó volt, meztelen felsőteste sovány és törődött.

- Mit akar? - morogta köszönés helyett, és vállával az ajtófélfának dőlt, mert nehezére esett megállni.

- Horváth Istvánt keresem - mondta Zsuzsi, mert a férfi nem lehetett István, aki még a harmincat se töltötte be, ez meg itt előtte legalább negyven, de talán több is megvolt.

- Ki maga, és mi a fenét akar tőlem? - kérdezte barátságtalanul a férfi, és gyanakvón összehúzta véreres szemét.

Zsuzsi először nem akarta elhinni. Mégis István? Aki az esküvőn olyan vidáman mosolygott és olyan fiatalosan rázta a diszkózenére. Ez a roncs. Aztán, mikor alaposabban megnézte, látta a sok szőr alatt fiatal arc rejtőzik, és a szem formája is egyezik az esküvői képeken látottakkal.

- Varró Zsuzsi vagyok, a felesége unokatestvére - mondta.

- A volt feleségemé, a fenébe is - vakkantotta a férfi.

- A volt feleségéé - sietett helyesbíteni Zsuzsi, mert nem szívesen haragította magára az embereket. - Joli néni küldött. Felhívott telefonon, és mondta, hogy maga beteg.

A férfi cifrán káromkodott, ellökte magát az ajtókerettől, és megragadta a kilincset.

- Nem tudom, mi a fenét akar az a minden lében kanál vénasszony, de üzenem neki, hogy szálljon le rólam.

Hátrébb lépett, hogy bezárja maga előtt az ajtót.

- Várjon - kiáltotta Zsuzsi, és beljebb lépett. - Joli néni szerint magának tüdőgyulladása van, és nem hajlandó kórházba menni.

- Nem is, a jó, fészkes fenébe.

- Nem találna ki valami újat? - szaladt ki Zsuzsi száján a kérdés. - Unom a sok fenét.

A férfi szemében jókedv villant, és alaposabban szemügyre vette a lányt. Átlagos arc, rövidre vágott barna haj, a divatosnál kicsit teltebb alak.

- Maga az a csitri az esküvőnkről, akinek több vas volt a szájában, mint a sarki vaskereskedésben? - kérdezte bágyadt vigyorral az arcán.

Az undok megjegyzés és a csípőjére sikló pimasz tekintet Zsuzsi maradék udvariasságát is elűzte.

- Igen. Jól emlékszik. Fogszabályozóm volt akkoriban. Kedves, hogy említi. De míg én csak szépültem azóta, magáról nem tudom ugyanezt elmondani.

A férfi felnevetett, vagyis megpróbált, de kínzó, ugató köhécselés lett a vége. Előre görnyedt, arca fájdalmasan eltorzult, kezét megkínzott mellkasára szorította.

- Mint látom, Joli néni diagnózisa helytálló volt - jegyezte meg hűvösen Zsuzsi, mert tünetek, kórismék és terápiák között érezte otthon magát. - A tüdőgyulladás komoly dolog. Megterheli a szívet, szövődményként felléphet szívizom és szívbelhártya gyulladás, esetleg tüdőtályog - sorolta tudálékosan, a görnyedt férfi hóna alá nyúlt, beljebb vezette a házba, és behúzta maga után az ajtót.

Benn a tagadhatatlan dohszagon túl kellemes hűvös fogadta. Kétszáz éves parasztház konyhájában állt, lába alatt karcos kőlapok, fölötte gerendás mennyezet, egyszerű deszkaajtó balra, és egy ugyanolyan nyitva jobbra. Ez vezetett a szobába, Zsuzsi látta a vetetlen ágyat, az ósdi szekrényt, a keskeny ablakot.

- Helyesebb, ha lefekszik - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, és az ágy felé kormányozta a kimerült embert. - Már a kezemmel is érzem, hogy magas a láza, és a köhögése magáért beszél. A fájdalom pedig, amit az oldalában érez, felveti a fibrines mellhártyagyulladás gyanúját - magyarázta rendületlenül, míg az ágy szélére ültette, majd gyöngéden a párnákra fektette a férfit, és az ágyra emelte a lábát. - Sok folyadékra, pihenésre és antibiotikumra lesz szüksége.

- Mit karattyol itt össze, kislány? Ki a fene maga? Úgy beszél, akár egy átkozott doktor.

- Vigyázzon a szájára! - figyelmeztette Zsuzsi, és elnyomott egy mosolyt. Mivel ő rendkívül tisztelettudó volt, módfelett élvezte mások merészségét. - Nem vagyok orvos. Okleveles ápolónői képesítést szereztem.

- A rossebbe - hördült fel a férfi. - Ugye néhány perces rokoni látogatásra jött? Nem ápolgatni akar, mint valami francos, irgalmas szamaritánus?

A lány elengedte a füle mellett a morgást, párnát vert fel, ágyneműt igazgatott, fiókot húzogatott, majd ablakot nyitott.

- Mondja már, a keservit magának! - türelmetlenkedett a férfi. - Minek jött ide?

Zsuzsi az ablak előtt állt, és csak az udvar látta elégedett mosolyát.

- Joli néni megkért, hogy viseljem gondját magának néhány napig. Míg jobban nem lesz. Mivel a mentőt elhajtotta, a körzeti orvost nem engedte be az ajtón, engem lesz kénytelen elviselni.

- Nincs az a hatalom - motyogta a férfi. - Páros lábbal rúgom ki magát.

Zsuzsi sarkon fordult, közelebb sétált az ágyhoz, és csípőre tett kézzel megállt a férfi előtt.

- Azt ugyan megnézem. Egy újszülött kismalacban több az erő, mint magában.

- Harminc perc alatt kiszekálom - fogadkozott amaz.

- Meglátjuk - felelte napfényes mosollyal a lány, és most először látszott annak, ami volt, vidám, fiatal nőnek okleveles ápolónő helyett. - Meglátjuk.

Zsuzsi tíz percet hagyott a férfinak pufogásra, közben szétnézett a konyhában, vizet tett oda melegedni a palackos gáztűzhelyre, belesett, majd fintorogva kifordult a kamrából, kinyitotta, majd rémülten visszazárta a zörgő hűtőt és a félig üres konyhaszekrényt.

Amikor megmelegedett a víz, a mosdótálba öntötte, kezet mosott, és táskájával a kezében visszatért a hálószobába.

A férfi időközben elaludt, hangos, hortyogó szuszogása betöltötte az alacsony helyiséget, arcára beteges pírt vont a láz.

Zsuzsi körülnézett, hogy egy szabad felületet keressen a holmijának. Az egyetlen asztalon meglepően korszerű számítógép pöffeszkedett, és nyitott könyvek hevertek egymáson szerte-szét. A lány az asztal sarkán kezdett helyet csinálni magának, bezárta és egymásra tornyozta a könyveket, összegyűjtötte a rajzokkal teli papírlapokat, szétszóródott ceruzákat, rajzkrétákat.

- Ne piszkálja a cuccaimat - sziszegte a férfi az ágyból, és nehézkes mozdulattal a másik oldalára fordult, hogy szemmel tarthassa Zsuzsit.

- Semmi baja nem lesz a könyveinek. Inkább jót tesz nekik, ha összezárom őket. A legtöbbnek máris eltörött a gerince, és hullik a lapja. Ha valami fontos magának, miért nem becsüli meg jobban?

- Szálljon le a könyveimről!

- Igenis - felelte Zsuzsi oda sem figyelve, mert végre feltárult előtte egy megfelelő nagyságú terület, ahol végezhette a dolgát.

A férfi most vette észre a jellegzetes formájú orvosi táskát.

- Azzal meg mire készül? - kérdezte gyanakodva.

Zsuzsi vállat vont.

- Ha tudni akarja, felsorolhatom. Megmérem a lázát, aztán az eredmény függvényében kap lázcsillapítót, injekciót, tablettát, vagy kúpot - itt a szája széle megremegett az elfojtott mosolytól -, és mindenképpen antibiotikumot.

- Csak nem képzeli, hogy hagyom szurkálni magam?

Zsuzsi befejezte a táskában való turkálást, felemelte a fejét, és akár egy veszélyes fegyvert, magasba emelt egy fecskendőre erősített tűt.

- Harcolni akar? - szaladt fel kérdőn a szemöldöke, és arca ádáz kifejezést öltött.

A férfi nem tudta mosolygás nélkül nézni. Visszahanyatlott a párnára.

- Aligha lenne hozzá erőm. Maga nehézsúlyú ellenfél.

Csak mikor kimondta, látta meg a fájdalmat a lány arcán. Zsuzsiból elszállt a tűz, és leszegte a fejét. Kivette a digitális lázmérőt a táskából, a férfihez vitte és bekapcsolta.

- Vegye a szájába - parancsolta kurtán.

Hangjától s férfiban ismét feltámadt az ellenkezés vágya.

- Egy frászt.

Zsuzsi hosszan, tűnődve nézte.

- Úgy viselkedik, akár egy gyerek. Ha nem hallgat rám, órák alatt életveszélyes állapotba kerül, nyikkanni se lesz ereje, és akkor mindenképpen kihívom magához a mentőt. Mire beérünk Szolnokra, elveszíti az eszméletét, katétert dugnak a micsodájába, infúziót a vénájába, ágytálat a feneke alá, és ami befolyik fenn, majd formás zacskóba gyűlik az ágya mellett lenn...

- Elég, elég!. Hagyja abba, maga szadista - tiltakozott a férfi. - Csinálja, amit akar.

- Ezt fogom tenni - nyugtázta Zsuzsi, és az engedelmesen nyíló szájba helyezte a hőmérőt. Az ágy mellett mozdulatlanul állva megvárta, míg jelez és leolvasta.

- Negyvenegy, nyolc. Magas. Lázcsillapító injekciót is kap.

Visszament az asztalhoz, ismét keresgélt a táskában, ampullát reszelt, majd szívott fel, újabb üvegcsét szedett elő, szívott, nyomott, oldott és rázott.

- Mi az ördögöt csinál? Permetszert kever? - kérdezte a férfi.

Megint sikerült megmosolyogtatnia a lányt.

- Ne aggódjon. Értek hozzá.

- Biztos? Mi van, ha maga körözött rabló, és leütötte a kedves doktor nénit a szomszéd portán, elvette tőle a táskáját, most meg itt szórakozik velem? - nyafogott a férfi, mert szerette látni a lány mosolyát, és mert az imént akaratlanul megbántotta. Átvitt értelemben gondolta a nehézsúlyút. Nem volt a lány kövér. Teltebb, mint a divat, de a karcsú combok hiányáért kárpótolta a formás popsi, és az egyszerű blúz alól átsejlő két súlyos mell. Ezeket nem kell nyomorgatni, hogy szorosan körbevegyék meredező tagját, ha a cicik közt elmenni támadna gusztusa.

A lány kis tálcára tette az eszközeit, és visszasétált az ágyhoz.

- Forduljon a hasára.

- Minek? A seggemet akarja stírölni?

- Megdöfni akarom a hátsóját. Muszkus injekciót kap.

A férfi nyögve a hasára hengeredett, de tovább morgott.

- Ne fárasszon engem ezzel az orvosi dumával, kislány. Mondja magyarul.

- A popójába kapja a szurit, kedves - incselkedett Zsuzsi, mert egyre inkább szórakoztatta a férfi. Előrehajolt, bal kezével lejjebb igazította a pizsama derekát, és hüvelykujjával megérintette a csípőlapátot, hogy kimérje az injekció helyét.

A férfi sovány hátsója az ijedtségtől görcsbe rándult.

- Ne fogdosson, hanem döfjön, kislány!

- Ne kislányozzon - intette le Zsuzsi, és beadta az injekciót. - Muszáj méricskélnem. Még átszúrnám a csontos fenekét.

Visszarángatta a férfira a nadrágot és betakarta.

- Most hagyom kicsit aludni, és ha lement a láza, megmosdatom.

- Mi? - kérdezte erőtlenül a férfi, de a lány már kiment a szobából.

Hallotta, hogy Zsuzsi a konyhában csörömpöl, vizet önt, ajtókat nyitogat, de akármennyire is szeretett volna, nem bírt tiltakozni. A hátára fordult, és levegő után kapkodva zihált. Szeme előtt összefolyt a mennyezet gerendázata, a középre akasztott egyszerű lámpabúra. Elaludt.

Csatakosan, de jobb közérzettel ébredt.

- Látja? - hallotta maga mellett a nő hangját. - Máris könnyebb. Hat a lázcsillapító.

Kinyitotta a szemét.

Amíg aludt, a nő berendezkedett a munkához. Az ágy mellé állította a konyhai hokedlit, rá a mosdótálat, az ágy végére terítette a törülközőt, és egy tiszta lepedőt hajtogatott csíkba éppen.

- Forduljon az oldalára - mondta, és már nyúlt is a férfi vállához és combjához, hogy segítse a mozdulatot.

Az csöndesen engedelmeskedett. A lázzal együtt elszállt az ellenkezés tüze is belőle. Minek dacolna a nővel? Akár egy dongó, kitartóan zümmög körülötte, míg fel nem szippantja a könyörületesség nektárját.

A nő több rétegbe hajtott lepedőt terített alá, és visszaengedte a hátára. Tiszta rongyot fogott a kezébe - a karos ládában tartott konyharuhára ismert benne István -, a szappanos vízbe mártotta, kicsavarta, és szakavatott mozdulatokkal nekilátott a férfi tisztogatásának. Megtörölgette az arcát, a nyakát, a közelebb eső vállát, karját, kezét.

- Minek küldte magát Joli néni? Nem is vagyunk rokonok - kérdezte a férfi, hogy a beszélgetés elterelje figyelmét zavaráról. Zsuzsi olyan szenvtelenséggel vette sorra minden négyzetcentiméternyi bőrét, akár oktalan csecsemő lenne felnőtt férfi helyett.

- Maga Dóri apja - felelte a nő, és ráhajolt, hogy elérje a másik karját is, közben melle a férfi meztelen mellkasát súrolta. - Joli néni nem venné a szívére, ha Dóri félárván nőne fel.

A férfi fújt egyet.

- Nocsak! Dóra új férje, a Zsolt nem elég jó neki?

A nő szigorúan nézett a szemébe. Közel volt az arca, még a barna szivárványhártya körött a zöld gyűrűt is látta a férfi.

- Ne beszéljen ostobaságot. Dórinak maga az apja.

- Na persze. A fejőstehén.

- Mielőtt elsírja magát, emlékeztetem, hogy az utóbbi fél évben alig néhány forintot utalt át Dóra számlájára - jegyezte meg a nő, felegyenesedett, és kiöblítette a rongyot.

- Nocsak. A család kibeszél engem a hátam mögött? Honnan tud maga a dolgainkról?

- A nagyinál szoktam találkozni Dóráékkal. Onnan.

- Maguk aztán összetartó család - jegyezte meg a férfi némi irigységgel a hangjában.

- Az - hagyta rá mosolyogva Zsuzsi. - Magára is van gondunk.

- Persze - zsémbelt a férfi, aztán felkapta a fejét. - Mi a fészkes fenét csinál? - kiáltotta elképedten, mert a nő a pizsama derekát kezdte gombolni.

- Azt hitte, a gatyáját fogom szappanozni? - kérdezte Zsuzsi, és igyekezett nem zavarba jönni. Évek óta körzeti ápolónőként dolgozott ugyan, de háznál legfeljebb öregembereket mosdatott.

- Komolyan meg akarja mosni a seggem? - kérdezte a férfi döbbenten.

- De meg ám, ha magához tartozik - felelte Zsuzsi, és kezdte lehúzni a nadrágot. - Emelje a fenekét!

A férfi emelte, és az újszerű élménytől elakadt a szava. Fiatal nők kizárólag egyetlen célból vetkőztették eddig.

Kiszolgáltatottnak, tehetetlennek és némiképp nevetségesnek érezte magát lankadt, pucér hímtagjával, kiterítve.

- Hozok tiszta vizet - mondta Zsuzsi, a férfi csípőjére terítette a pizsama nadrágot, kivitte a mosdótálat, majd hamarosan visszatért. A vizet a helyére tette, és az ágy végébe hajította a pizsamát.

- Van tiszta ruhája? - kérdezte, míg a férfit az oldalára hengerítette, és előbb a jobb csípőjét, combját öblítette végig.

- Azt hittem, míg aludtam, mindent feltérképezett itt - morgott a férfi, és elhűlve figyelte, ahogy a fürge női kéz a két farpofája közé nyomakodik.

- Nem gondolja, kislány, hogy ez azért túlzás? - nyögte.

- Nem gondolom - felelte közömbösen Zsuzsi, visszahengerítette a férfit a hátára, és kissé széjjelebb húzta a combjait. Nyilvánvaló volt a szándéka, hogy mire készül.

Már az imént is, amikor a fenekét simogatta, de most aztán egyértelműen éledezni kezdett István férfiassága. Először átfutott rajta a szégyen, aztán a kajánság győzedelmeskedett. Amit főzött a kis hölgy, egye is meg. Úgy tüsténkedik körülötte, akár egy Teréz anya klón, de azért ő még emlékszik a megszeppent csitrire az esküvőről, és a sok családi vonást is nehéz nem észrevenni. A szája formája például szakasztott a volt feleségéé. Nem tud nemtelen, irgalmas nővérként gondolni rá.

- Mióta él itt a tanyán? - kérdezte Zsuzsi, akinek, furcsamód most vált fontossá a beszélgetés.

- Két éve - felelte kurtán a férfi. Noha nem nézett oda, érezte, vesszeje már megkezdte dicsőséges emelkedését a vízszintes helyzetből a függőlegesbe. Akár egy orosz interkontinentális rakéta valamelyik James Bond filmben, mikor célba veszi a Fehér Házat. Csak a figyelmeztető vészjelzés nem tülkölt fülrepesztőn hozzá.

- Nem túl kietlen itt? Elzárva a világtól, az emberektől? Én biztosan egyedül érezném magam - fecsegett Zsuzsi, és a heréket finoman félrehúzva, a lágyékhajlaton simított végig a rongyával.

- Nem - felelte a férfi, és vesszeje immár büszkén meredt az ég felé.

Zsuzsi kiegyenesedett. Arca vérvörösre gyúlt zavarában.

- Direkt csinálja ezt?

- Mit? - kérdezte István ártatlan arccal, és nagyra nyílt szemét a nőre emelte.

Zsuzsi eddig azt hitte, legföljebb menekülni képes a kínos helyzetekből, de mikor István arcán a gyerekes, komisz kifejezést meglátta, ellenállhatatlanul kitört belőle a nevetés.

Amaz is elmosolyodott, és váratlan cinkosság alakult ki közöttük, ami elfújta Zsuzsi zavarát.

A férfi hasára csapta a nedves rongyot.

- Ezt fejezze be maga! - mondta nevetve. - Kimegyek a konyhába. Szóljon, ha végzett! Megmosom a lábát.

Kifelé menet még hallotta a férfi dohogását.

- Szép kis nővérke. A betegre hagyja a munka dandárját.

Zsuzsi másnap is jött, és a következőn is, egyre nagyobb kedvvel, egyre szívesebben, míg az utolsó, ötödik alkalommal nem találta Istvánt egyedül. Dóra, az elvált feleség piros kiskocsija parkolt a ház előtt, Zsuzsi azonnal felismerte. És jókedve is tüstént tovaszállt.

Címeres ökör vagyok, mert így kicsíptem magam, gondolta szégyenkezve, hisz’ egész délelőtt az Istvánnal való találkozásra készült. Szőrtelenített és beszárította a haját, felment a városba, hogy vegyen egy falatnyi, csipkés bugyit, meg egy áttetsző melltartót, előkotorta a szekrény aljából a hosszú, fehér ruhát, amit egy népművészeti boltban vásárol, és amit másfél éve nem viselt, mióta Dávid elhagyta, mert nem volt kiért, s mert a nadrág és a lapos sarkú cipő sokkal kényelmesebb.

Most, Dóra jelenlétének tudatában vakító élességgel fénylett fel előtte viselkedésének képtelen volta. Tetszeni akart Istvánnak. Hát, Dóra mellett, ha megfeszül, se fog ez menni, gondolta lemondón. Ráadásul, hogy szégyene maradéktalan legyen, lesír majd róla a szándék. Dórával jól ismerik egymást, fel fog tűnni neki a szép ruha, a szokatlan smink, talán még az új melltartót is észreveszi a vékony anyagon keresztül. Micsoda égés!

Kedvetlenül kikászálódott az autóból, kirángatta a táskát, és elszántan útnak indult.

A ház mögül hallott hangokat, ezért arra került.

Ott is voltak mind, a diófa alatt, a hosszú deszka asztalnál ült István és a kis Dóri, tőlük nem messze álldogált Dóra. Szokás szerint tökéletesen festett. Szűk nadrágban, feszes pólóban, frissen festett hajjal.

- Szia, Zsuzsi!- pattant fel apja mellől a kislány, és az érkezőhöz szaladt, hogy két cuppanós puszival üdvözölje. - Sakkozunk apával - mondta. - És én győztem.

Zsuzsi viszonozta a puszit, és mosolygott a hatéves kislány büszkeségén, hogy sakkban legyőzte az apját, majd elfúló hangon köszöntötte a felnőtteket is.

- Mi indulunk - mondta Dóra, és meglóbálta jobbjában az üres hűtőtáskát. - Hoztam egy kis húslevest ennek a féleszű hapsinak, mielőtt éhen hal.

Majd rosszallón folytatta, amikor Zsuzsi mellé ért.

- Hiába beszélünk a konok fejével. Nem hallgat senkire. Szerencse, hogy neked sikerült jobb belátásra bírnod. Aranyos tőled, hogy minden nap kijársz ide, a világ végére.

- Én csak délben jövök - szabadkozott Zsuzsi. - A reggeli injekciót a körzeti ápolónő adja be.

Dóra vállat vont.

- Akkor is. Rendes vagy - mondta nagylelkűen, és két oldalról arcon csókolta Zsuzsit, majd visszafordult a lányához, aki időközben az apja ölébe telepedett - Gyere kicsim! Kettőre vissza kell érnem az irodába.

Dóri átölelte az apja nyakát, és súgott neki valamit, amire a férfi halkan válaszolt. Dóra nyájas arckifejezéssel nézte őket.

- Imádja az apját - magyarázta Zsuzsinak, amit a lány magától is tudott. - Ezért is vesződöm még mindig Pistával. Nem haragszom rá a válásunk miatt.

- Fura is lenne, ha haragudnál, mikor te csaltad meg - jegyezte meg Zsuzsi szokatlan éllel.

Dóra fürkésző pillantást vetett rá, aztán elengedte a füle mellett a megjegyzést. Hidegen hagyta volt férje szerelmi élete.

- Hagyjuk - zárta le a témát, és sürgetőn a gyerek felé nyújtotta a kezét. - Gyere, kicsim! Induljunk!

Zsuzsi elkísérte őket az autóhoz, hosszan integetett utánuk, aztán visszament a ház mögé, és a férfiről tudomást is alig véve, bemasírozott a házba.

Legalább okom lenne haragudni Dórára, gondolta rosszkedvűen, amikor körbenézett a konyhában. Látszik, hogy egész nap meg se állt. Elmosogatott, rendet tett az asztalon, lemosta az ablakot, megtisztította a gáztűzhelyt, és feltöltötte a hűtőt. Zsuzsi szégyenkezve gondolt rá, hogy ő tegnap délután kiült Istvánnal a diófa alá, és együtt rajzoltak. A rajzolás annyit jelentett, hogy István témát adott, és Zsuzsinak is kötelező volt lerajzolnia ugyanazt, amit a férfi magának kiválasztott, aztán egymás mellé tették a kész műveket, és nagyokat nevettek a különbségeken. Zsuzsi rajztehetsége megrekedt az általános iskolában tanultak szintjén, míg István ezzel kereste a kenyerét. Zsuzsi mégsem szégyellte a gyermekes firkálmányokat, csak a mulatság forrását látta bennük. Ha szórakozás helyett elmosogat tegnap, Dóra nem kétnapos szennyesre érkezik, és talán Istvánnak is jobb véleménye lenne róla.

Dühödten látott a konyhaszekrény kitakarításának, és átkozta magát a magas sarkú cipőért, a hosszú szoknyáért, és a kényelmetlen melltartóért. A vékony pánt egyre mélyebben vágott a vállába.

István hamar elfáradt kinn, a fapadon, meleg is volt, visszasétált a házba, de nem feküdt le, hanem a konyhaasztal mellé telepedett, és Zsuzsit nézte, ahogy dolgozik.

Mi a ménkű ütött ma a nőkbe, morfondírozott. Alig várta, hogy Dóra hazamenjen, és megszűnjön körötte a jövés-menés, tüsténkedés. Alig várta Zsuzsit. Erre most ő is a koszos szekrénybe temetkezik, és nem foglalkozik vele. De legalább nem Pistázza egyfolytában.

Miért haragszik rá a lány, nézte szaporán mozgó kezét, hajladozó hátát, ringó csípőjét. Mit vétett, hogy ilyen mérges? Semmi mosoly, kedvesség, még a jó szagú üdvözlő puszit is nélkülözni kénytelen. Szívesebben venné Zsuzsi, ha betakarodna a szobába, és békén hagyná? Csakhogy ő vele akar maradni. Azért leste az autó hangját egész délelőtt, noha tudta, csak dél tájban érkezik.

- Mi újság Szolnokon? - próbált beszédbe elegyedni a nő hátával.

- Semmi - morogta barátságtalanul Zsuzsi, és a poharakat kezdte tologatni a polcon. Hogy egymás mellé kerüljenek az egyformák. Minek?

- Nem hagynád abba? - kérdezte panaszosan a férfi.

- Szégyen, hogy milyen rumliban élsz - vetette oda Zsuzsi, és a legfelső polc felé nyújtózkodott, hogy elérjen egy oda tévedt pöttyös bögrét.

A mozdulattól ráfeszült csípőjére a szoknya, és halványan áttűnt rajta fenekének két ruganyos félgömbje.

Nocsak, milyen pici bugyi! Gondolta a férfi álmélkodva, mert határozottan emlékezett, hogy Zsuzsi a fehér vászonnadrág alatt amolyan derékig érő mama bugyit viselt tegnap.

És akkor mindent megértett. Zsuzsi szándékát, csalódását és szégyenét, és legszívesebben felnevetett volna, ha nem tart tőle, megbántja a lányt. Féltékeny lenne a kis butus? Dórára? Hát ez igazán fölösleges. Ha tudná, mennyivel jobban izgatja őt Zsuzsi telt melle, tenyérbe termett feneke, mint Dóra kényszeres soványsága, nem mérgelődne.

Miért ne tudhatná meg, jött a következő gondolat. Hátha még örülne is neki.

Feltápászkodott az asztal mellől, és a poharakat öblögető Zsuzsi mögé állt. Szorosan mögé, vékony nadrágba bújtatott csípője a lány fenekéhez nyomódott, mellkasa a hátát érte. Hogy a lánynak egy fikarcnyi kétsége se legyen az érintés szándékát illetően. Két kezét a vállára tette, és futó csókot nyomott a tarkójára, oda, ahol a kurtára vágott haj alól kibukik az aranyló pihékkel borított bőr.

- Mit csinálsz? - kérdezte Zsuzsi mozdulatlanná merevedve.

- Nyomulok - felelte a férfi, és Zsuzsi elmosolyodott.

- Ugyan hová? - kérdezte.

- Ahová beengedsz - vigyorgott amaz, és hosszabban szorította száját a lány nyakára.

- Dóra sokkal jobb nő nálam - mondta Zsuzsi még mindig háttal állva, mert fontosnak tartotta tisztázni, hogy most ő-e a szamár a ló helyett.

- Így igaz - morogta a férfi, és nyitott száját kezdte húzogatni a nő nyakán. Fénylő csíkot hagyott bőrén a nyelve.

Zsuzsi megrándult mérgében, és megpróbálta ellökni magától a másikat.

- Nem hagyom, hogy engem baszogass, mert begerjedtél Dórára - kiáltotta mérgesen.

A férfi hangosan felnevetett, és kemény hímtagját a lány fenekéhez dörzsölte.

- Ugyan hagyd már, Zsuzska! Neked van a legjobb segged a Dunán innen.

- Ezt csak úgy mondod - ellenkezett Zsuzsi lanyhuló hévvel, és érezte, máris forrósodik az öle.

István a vállánál fogva szembe fordította magával, mert unta a magyarázkodást, és hogy elérje a száját.

- Imádom, hogy olyan jó szagod van - súgta a lány szájába, mielőtt megcsókolta.

- Illatom - nevetett Zsuzsi, amikor a csók közben szóhoz jutott. - Illatot kell mondani.

- Szagod - ismételte a férfi, és még hevesebben csókolta, közben gombolgatni kezdte a ruháját elől. Jó sok gombot varrtak rá, nehezen fékezte türelmetlenségét, míg sorra vette őket. Amint elég szabad helyhez jutott, bedugta a ruha alá mindkét kezét, majd a melltartókosár vékony csipkéje alá az ujját, hogy kiszabadítsa a mellbimbókat.

- Imádom az ilyen gyönyörű, nagy ciciket - motyogta, és azt sem tudta, melyikkel kezdje.

Hüvelykujjával a keményedő bimbót simogatta, közben a lány nyakát, majd a mellei közt a völgyet csókolgatta. Közben csípőjével a lány lábai közé nyomakodott, és izgalmát Zsuzsi vénuszdombjához dörzsölte.

A lánynak megdöbbenni se maradt ideje. Hogy jutottak a mosogatástól néhány perc alatt idáig? Hisz neki mindkét melle napvilágon, István kezében, és a férfi fekete feje szaporán ingázik két mellbimbója között. Lassúbb tempóhoz szokott, Dávid szerette megadni a módját a szeretkezésnek, illatgyertya, félhomály, finom bor. Zsuzsi lelke mélyén unta is a körülményeskedést, és együttlétük három éve alatt végig ott motoszkált benne a félsz, hogy a férfi ugyanazért csinálja mindezt, amiért a vendéglőben formára igazítják a tört krumplit, és cakkosra vágják a paradicsom szélét. Hogy a cicomával elfedjék az étel közönséges voltát. Ezzel szemben most a mosogató szélének szorították, az ablakon betűző nap fényében szokatlan élességgel látja a mellét gyúró férfikéz barnaságát, és István fejbúbján a ritkulásnak indult hajszálak mezejét.

Hamarosan kopaszodni kezd, állapította meg Zsuzsi, és a felismeréstől forró gyöngédség öntötte el. Hogy István se tökéletes.

Immár ő se teketóriázott tovább, megtette, amire napok óta vágyott. Kirángatta a férfi ingét a nadrág derékból, és alácsúsztatta a kezét, hogy végre megérinthesse István testét. A férfi sovány volt, és inas, a lány minden bordáját külön érezte ujjai alatt, de bőre jólesően sima és meleg, és a bőr alatt az izmok feszesek.

Az első nap óta nem látta meztelen, de élénken emlékezett rá, napbarnított vállára, lapos hasára és felgerjedt férfiasságára. A meredező hímtag képével a szeme előtt aludt el tegnap este. Látni akarta újra.

A nadrághoz nyúlt, kigombolta, kezét az alsónadrág dereka alá dugta, és határozott mozdulattal megragadta a forró rudat. Megdöbbent az állapotától. Ismerte a férfi vágy különböző fokozatait. Ez itt, a kezében közeledett a beteljesüléshez. És miatta lett ilyen kemény, csak a közelségétől, a csókjától, a látványától, ujjongott benne a büszkeség, nem percekig tartó szorgalmas munkálkodásától, ahogy Dávid esetében oly gyakran. A másik kezével is lenyúlt, simogatni kezdte a férfi heréit, míg jobbjával megmarkolta a hímvessző tövét.

István abbahagyta a mellbimbó nyalogatását, felkapta a fejét, hogy Zsuzsi szemébe nézzen és tiltakozzon, de elfogyott az ideje.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - nyögte kétségbeesetten, noha már képtelen volt visszatartani magát, nyögdécselve és rángatózva elélvezett.

Kis idő múltán távolabb húzódott a lánytól, és gyönyörtől elhomályosult tekintetében bűnbánó fény villant.

- A fenébe. Ne haragudj, kislány! Kamaszkorom óta nem esett meg ilyen szégyen velem - morogta, majd elvigyorodott. - Te vagy az oka. Totál begerjedtem tőled.

Zsuzsi elégedetten mosolygott, és felemelte a kezét, hogy végigsimítson az arcán.

A férfi szaporán szedte a levegőt..

- Le kellene feküdnöd - mondta Zsuzsi, mert látta, ez nem a vágy, hanem a gyengeség lihegése.

István elfintorodott.

- Ne bánj velem úgy, mint egy vén trottyal!

Zsuzsi felnevetett.

- Ritkán kapom marokra vén trottyok micsodáját.

- Micsodáját? - incselkedett a férfi. - Ez ám a szakszerű megnevezés. Miért nem hívod...

- Ki ne mondd - vágott a szavába Zsuzsi. - Nem vagyok kíváncsi rá, te hogy neveznéd. Gyerünk az ágyba.

- Nem vagy te kicsit telhetetlen, tubicám - csipkelődött a férfi, de hagyta, hogy Zsuzsi a szobába vezesse.

Engedelmesen leült az ágy szélére, és dőlt is hátra, de nem engedte el Zsuzsi derekát, aki tehetetlenül zuhant előre.

- Húúh. Mindjárt agyonnyomsz - sóhajtott a férfi, és erősen fogta a dühödten szabadulni igyekvő lányt. - Olyan vagy, mint egy automata - nevetett. - Bedobom, hogy kövér, és kijön a sértődés.

Két tenyerét a lány fenekére csúsztatta, és magához szorította.

- Mivel gyönge vagyok, akár egy újszülött kismalac, rád bízom a munka oroszlánrészét, Zsuzska.

- Mire gondolsz, te szégyentelen? - kérdezte mosolyogva Zsuzsi, de szeméremdombját egyértelmű szándékkal nyomta a férfi éledező vesszejéhez.

- Én csak fekszem itten tehetetlenül, te meg leápolsz szépen.

Zsuzsi feljebb húzta a térdét, és felült a férfi csípőjén. Kinyílt ruhája látni engedte melltartóba bujtatott mellét, karcsú derekát. István felnyúlt a ruhához, hogy befejezze a gombolás műveletét, de Zsuzsi hamarosan kivette a kezéből, mert nem tudta nézni a nagy férfikéz ügyetlenkedését az apró gombokon.

Amikor végzett, lerázta válláról a ruhát. Melltartóban és az apró bugyiban bizonytalanul állta a férfi mohó pillantását.

- Gyere! - parancsolta türelmetlenül az.

Zsuzsi átemelte rajta a lábát, lelépett a deszkapadlóra, és kibújt a bugyiból.

Visszahelyezkedett az ágaskodó szerszám fölé, és jobbjával igazítva a megfelelő irányba, lassan ráereszkedett.

Nem érzett ilyet rég. Felnyögött az örömtől, ahogy lassan szétfeszítette a férfi makkja, előbb csak a kisajkakat, majd a hüvely bejáratát, egyre beljebb és beljebb, amennyire csak lehetséges.

A férfi is befejezte az ugratást, arca eltorzult az élvezettől. A lány csípőjét markolta, és húzta szorosan magához.

- Eszméletlen jó vagy - nyögte. - Eszméletlen jó, kis virágom.

Zsuzsi elmosolyodott, és ringani kezdett rajta. Fel, le, fel le.

- Semmi fene? Virágom? - nyöszörgött évődve.

Majd két mozdulat közt, épp abban a szakaszban, amikor a vessző a leginkább kihúzódik belőle, megmerevedett.

A férfi a magasba lendítette a csípőjét, hogy utolérje, de Zsuzsi lecsusszant róla.

- Nem szedek semmit - mondta rémülten.

- Mi? - kérdezett vissza bambán a férfi, aztán megértette. - A francba! - szakadt ki belőle. - A francba?

Kétségbeesetten néztek egymásra.

- Nincs itthon gumid? - kérdezte Zsuzsi.

- Nincs, hogy a rosseb vigye el. Nem járnak ide nők naponta.

- Most mi legyen? - szontyolodott el Zsuzsi.

István a keze után nyúlt, és húzta közelebb magához.

- Gyere vissza! Gyere vissza rám, mert megdöglök, annyira kívánlak. Csak egy kicsit. Csak még egy kicsit - alkudozott. - Majd kihúzom a vége előtt.

- Azt utálom - ellenkezett Zsuzsi. - Dávid mindig azt csinálta. Akkor rántotta ki, amikor nekem a legjobb volt.

- Akkor most mit tegyünk? - kérdezte csüggedten a férfi.

Benyúlt a sarkán üldögélő lány combjai közé, és simogatni kezdte ott. Máris csatakos lett ujja a lány vágyától.

- Mit csinálsz? - kérdezte elkerekedő szemmel Zsuzsi.

- Legalább neked legyen jó.

Zsuzsi elkapta a kezét, és távolabb tolta magától.

- Eleget pettingeltem gimis koromban - felelte kedvetlenül.

Aztán felderült az arca.

- Van az orvosi táskában - kiáltotta, és ahogy volt, egy szál melltartóban, pucér fenékkel, felugrott az ágyról, és kiszaladt a konyhába. Győzelmi trófeaként lobogtatva az óvszer kicsiny zacskóját, tért vissza.

- Az AIDS felvilágosításhoz kaptuk reklámanyagként. Még egy műanyag péniszre is fel kellett húznom a tizenkettedikben. Képzelheted... - mesélte Zsuzsi, és feltépte a zacskót.

- Képzelem - morogta a férfi, és két kézzel nyúlt a lány dereka után, hogy visszahúzza magához.

- Várj - intette le Zsuzsi, és elhelyezkedett István combján.

- Várok, várok - szűrte a szót az, és nézte, ahogy a fürge kis kéz ráhelyezi, majd ügyesen lesodorja az óvszert a rúdján.

- Na, most már gyere, mert megint idő előtt eldurranok - mondta, és két kézzel markolt bele a lány csípőjébe.

Zsuzsi letámaszkodott két oldalt a válla mellett, és csípője újra ritmusos táncba kezdett.

A férfi kábult gyönyörűséggel nézte közben az arcát. Ahogy ellazulnak a vonásai, kisimul az aggodalom ránca a két szemöldöke közt, ahogy kissé szétnyílik a szája, kipirul a bőre.

Kikapcsolta a melltartó csatját, és félretolta a kosarakat. A saját súlyuktól kissé megnyúlt mellek szemkápráztatóan ringtak, lengedeztek fölötte.

Aztán a férfi kissé megemelte a fejét, hogy összeérő testüket figyelje.

- Nézd, te is! - parancsolta.

Zsuzsi is lehajolt, és látta szétnyíló, fehér combjai közt a férfi dúsan göndörödő, sötét szőrzetét, a bozontból kiemelkedő és női nedvtől csillogó hímtagját, ahogy eltűnik a testében, majd diadalmas szépségében felbukkant újra.

- Jaj - nyöszörgött Zsuzsi, és egyre gyorsabban ringatta magát, feneke a férfi combjának csapódott, és a magasba lendült megint. - Jaj, de jó. Nagyon jó. Nagyon jó.

A férfi felnyúlt, tarkójánál fogva magához rántotta, száját ziháló szájára szorította, és előre döfte a nyelvét. Másik kezével tartva a fenekét, oldalra döntötte a lányt, és maga alá gyűrte.

- Meg akarlak kefélni - hörögte, és mozdult a csípője. Egyre hevesebben, és hevesebben, nem törődött vele, hogy fújtat a tüdeje, és rohan a szíve. - Mondd még, hogy jó! Mondd, hogy jó! Mond, hogy szereted ezt - követelte.

- Igen, igen - ismételte Zsuzsi. - Jó. Jó nekem. Szeretem. Szeretem ezt. Jó... - kiáltotta, aztán hullámozni kezdett a teste, együtt a férfiéval, ugyanazon ritmusra, sokáig.

István az ágyból nézte, amíg pakolt. Ahogy összehajtogatta puha pelenkáit, amiket a szerszámai alá terített, ahogy kis műanyag dobozba gyűjtötte a tűket, meg az üres ampullákat, majd mindent belerámolt a táskába, és kimért mozdulattal összekattintotta.

- Elfeledkeztünk a déli adagról - figyelmezette Zsuzsit. - Holnap már nem jön a körzeti nővér. Neked kellene beadnod délben.

Zsuzsi vállat vont, és nem nézett rá. Valamit nagyon igazgatott maga előtt az asztalon.

- Nem számít. Holnap reggeltől szedheted tablettában.

- Aztán nehogy elpatkoljak itt a végén - próbálkozott még egyszer István. - Tudom, életed végéig emésztene a bűntudat, hogy nemtörődöm voltál.

Zsuzsi halványan elmosolyodott, és nem válaszolt. Tudta, mire megy ki a játék. De, a teremburáját! Mondja ki egyenesen, ha holnap is látni akarja! Ne takarózzon az elmaradt injekcióval.

Felnyalábolta a táskát, és az ajtó felé indult.

- Várj! Kikísérlek - tápászkodott István az ágyból.

Gyászmenetként sétáltak át a konyhán, ki a sötét udvarra.

István az ajtóig ment vele, onnan figyelte, ahogy berakja táskáját az autó csomagtartójába, dörrenve visszacsapja a csomagtartó fedelét, előrébb sétál, és nyúl a kilincs után.

Mit mondjon neki? Mit ajánlhat? Dóra ki se jött ide, amikor a megrendelések elapadtak, és a nagyanyja elhagyott házába költözni kényszerült. Zsuzsi legalább itt volt. Öt délutánt töltött vele, az öreg fa árnyékában, a dohos konyhában, a levegőtlen szobában.

A lány megállt az autó túloldalán, és ahogy fejét előrehajtotta, haja az arcába hullott.

Várt, majd még egyszer, utoljára, felnézett. István a sötétben épp csak sejtette az arcát, rajta a lemondást.

Nem szólt.

Zsuzsi kinyitotta az autót, beült, majd amilyen csöndesen ezt az ócskaságot lehet, behúzta maga mögött az ajtót, és kihajtott az udvarról.

A férfi nem nézett sokáig utána.

Jobb ez így. Sokkal jobb lesz így, mondogatta magának, míg bezárt, ivott egy pohár vizet, lerúgta a papucsát, és elvackolódott az ágyban.

Aztán hajnalig nézte maga fölött a mennyezetet, míg a felkelő nap szürkébe vonta a lámpát, és őt elnyomta az álom.






Még nem kezdődött el a suli, mikor Enikő áthívott, mert egyedül volt otthon. Egy kicsit becsíptünk a Martinitól, amit ilyen alkalmakra tartogatott. Elmeséltük egymásnak a nyári kalandokat, bár Pétert nem mertem neki megemlíteni. Ő h...




Igaz történet –mint eddig mindegyik. HA nem bánjátok egy kis bevezetővel, kezdem… Eriket egy chaten megismert haveron keresztül ismertem meg. A sráccal (aki egyébként magas, 20 éves, szőkés-barna hajú és iszony szexi) elterveztük, ...




Randira mentem. Megbeszéltük, hogy a Rákóczi úton az Urániával szemben találkozunk. Zsuzsi ért oda előbb, én csak pár perc késéssel futottam be. Már ott ácsorgott a sarkon, egy orvosi műszerbolt előtt. Intettem a túloldalról. Akko...




16 éves voltam, amikor először kivitt titokban a nénikém, hívjuk Évinek, a nudista strandra. Okkal. Szüleim konzervatív nevelést adtak, nénikém szabadszelleműség élharcosa volt.

Akkor voltam nála egyedül először. Ny...




- Ahj, de ideges vagyok - panaszkodott Adél.

A teremben ültünk, az elvárt elegáns ruhában. Adélon is fehér ing volt. Nem rejtette el az idomait, nagyon kívánatos volt.

- Hát igen - feleltem - ez a várakozás ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag